Márki-Zay Péter: Nem adom fel a küzdelmet

2023. január 06. 09:54

Rövidesen párttá alakul a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjének mozgalma: 2024-ben már önállóan szállnak ringbe.

2023. január 06. 09:54
null

Márki-Zay Péter, a baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere jövőbeni politikai terveiről is beszélt az Indexnek.

Kijelentette, hogy bár a térség országgyűlési képviselője, Lázár János „politikai hullának” nevezte, „köszöni jól van”.

Majd azzal folytatta, hogy „bár Lázár János miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítson a közéletből és a hódmezővásárhelyi Városházáról, én nem adom fel a küzdelmet.

– még az olyan felháborító pártállami diszkriminációra is, mint hogy az összes megyei jogú város közül egyedül Hódmezővásárhely nem kapott több százmilliós kompenzációt a rezsiárak miatt” – ismertette a lappal a politikus.

Márki-Zay azt is hangsúlyozta, hogy a másfél év múlva esedékes önkormányzati választáson, „mindent” megtesznek majd, hogy Hódmezővásárhelyen újrázni tudjanak.

Nem árulta el pártja nevét

Ezután bejelentette:

az európai parlamenti választásokon egy új párttal fognak megmérettetni, ez a párt már bejegyzés alatt áll.

Azt nem árulta el hogy milyen néven alakít politikai formációt, csupán annyit árult el, hogy az Európai Néppárttal kívánnak szorosabban együttműködni.

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2023. január 12. 14:14
Kár.
Herskovics Lázár
2023. január 07. 01:00
Jaj, Mandiner! Éppen csak a legeslegfontosabb lényeget nem szemlézted! Ennyire hülyének azért nem kéne ám lenni! Segítek: Úgy néz ki, hogy Amerika döntött: mégiscsak puccsot akarnak Magyarországon is a nemzeti kormány és vezetője, Orbán Viktor ellen. TESSÉK ŐKET KOMOLYAN VENNI! A fideszes politikusok és médiák készüljenek ennek felvázolására, morális, politikai igazolhatatlanságának hangoztatására, a puccsisták hazug vádjainak a leleplezésére. De készüljenek, NAGYON KÉSZÜLJENEK A HAZAFIAS MAGYAR TITKOSSZOLGÁLATOK IS! (Remélem, hogy vannak már olyanok ... ) Már meg is vannak a jelszavak: Nincs demokrácia, egypárti diktatúra van, új alkotmány kell, új választási rendszer kell, új médiaszabályozás kell. Nem parlamentesdit kell játszani, hanem bojkott, polgári engedetlenség és ELLENÁLLÁS kell. AZ "OTPOR!" megvan? Az azt jelenti, hogy ELLENÁLLÁS, ez volt a jugoszláviai Amerika által koordinált puccsistáknak a jelszava. Srdja Popovic volt az Otpor megalapítója, színes forradalom gyártó könyve már magyarul is ki van adva. De olvasgatják a hazai ellenzékiek az amerikai mélyállamnak, CIA-nak dolgozó Alinsky, Gene Sharp és talán a neokon héja Luttwak rezsimváltoztatási kézikönyvét is. Innentől kezdve minden újságírónak ERRE KELL RÁKÉRDEZNIE. És nem hagynia magát, hogy kibújjon a kérdés alól. MÁRKI-ZAY: 'Orbán Viktort és a Fideszt már nem lehet leváltani demokratikus eszközökkel – mondta az Indexnek a hódmezővásárhelyi polgármester' 'Az ellenzéki összefogás egykori miniszterelnök-jelöltje szerint a tavaly tavaszi választások bebizonyították, hogy Orbán Viktor rendszerét Orbán szabályai szerint immár nem lehet leváltani. "Úgy gondolom, hogy tavasszal ennél többet nem tudtunk volna kihozni ebből a stratégiából" - utal Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogásra, ami a választások előtt is recsegett-ropogott. Gyurcsány Ferenc már a kezdetektől fékezte és bojkottálta a közös munkát. "Ha Dobrev Klára lett volna a közös kormányfőjelölt, nagyon értékes szavazatokat veszítettünk volna, például a budai választókörzetekben" – jelenti ki Márki-Zay, aki továbbra sem bánta meg, hogy a Kétfarkú Kutya Pártnak listás helyet ajánlott, cserébe azért, ha nem külön indulnak. Szerinte, ha Kovács Gergelyék is csatlakoztak volna az ellenzéki összefogáshoz, ma nekik is lenne képviselőjük a parlamentben, a Fidesznek pedig nem lenne kétharmada. A polgármester szerint az egypárti árnyékkormány csak politikai pótcselekvés, demokratikus választások hiányában ma ismét egy Ellenzéki Kerekasztalra' (mint 1989-ben, az MSZMP pártállama végén!) 'lenne szükség, ahol a teljes magyar rendszerellenzék együtt követeli AZ ALKOTMÁNY, A VÁLASZTÁSI RENDSZER ÉS A MÉDIAVISZONYOK MEGVÁLTOZTATÁSÁT - AKÁR BOJKOTTAL, POLGÁRI ENGEDETLENSÉGGEL IS. "Egy EGYPÁRTI DIKTATÚRÁBAN NEM PARLAMENTI ELLENZÉKRE, HANEM ELLENÁLLÁSRA VAN SZÜKSÉG" – emeli ki Márki-Zay Péter.'
szárma
2023. január 06. 20:54
Nem fogta még fel a 2022 április 3-ai eredményeket?
machet
2023. január 06. 20:22
Na ilyen ütődött kell a mindenkori megbízóknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!