Állami gondozottból villalakó, majd az ellenzék porondmestere – Ki Osváth Zsolt?

2022. november 09. 17:00

Sokféle drogot, és sokféle dolgot kipróbált. Volt valóságshow-szereplő, transzvesztita „előadőművész”, vlogger, étterem-és webshoptulajdonos. Állítása szerint homoszexualitása miatt bocsájtották el az intézetből, ahol kamaszéveit töltötte. VV Zsolti végül szép lassan a baloldal egyik legismertebb influenszerévé, az ellenzéki összefogás nem hivatalos „PR-ügynökévé” nőtte ki magát. Portrénk.

2022. november 09. 17:00
null

Írta: Varga Zsolt

„Én a tipikus iskolapéldája voltam annak, aki minden könnyű és nehézdrogot – a heroinon kívül – kipróbált.” (Osváth Zsolt)

Osváth Zsolt Zoltán 1991 december 12-én született Budapesten. A Than Károly Gimnáziumba járt középiskolásként. Tizenkét éves koráig anyukájával lakott, ám tőle a beszámíthatatlansága miatt elvették és nevelőintézetbe adták. Tizennyolc éves koráig intézetben élt, amikor is – saját bevallása szerint – homoszexualitása miatt kirúgták. A Telexnek a párjáról beszélve idén úgy nyilatkozott:

Én ezt nem érzem sem visszásnak, sem kontraproduktívnak. Ha valakit ezzel megbántok: Boccccs.”

Több évnyi kallódás után – 2016-ban – a Való Világ nyolcadik sorozatában (ValóVilág8) szerepelt. „Sokaknak lehetek ismerős, de leginkább a hangom, ugyanis Melanie-ként ismerhettetek meg eddig.

– kezdte Osváth a „valóságshow”-hoz készült bemutatkozó-filmjében.

Nem könnyű a villaélet

„VV Zsolti” villaéletéről a témában jártas olvasóinknak eszükbe juthat az a pillanat amikor villalakó-társai beavatták a női nemi szervek rejtelmeibe vagy éppen az, amikor női ruhákba öltözve tartott rögtönzött előadást az egyik szereplő szülinapja alkalmából, esetleg az amikor pikírt módon megjegyezte a „hancúrlécén szemeit legeltető” lakótársnőjének, hogy

Apró adalék, hogy az egykori VV-játékos 2018 szeptemberében ismét visszatért női gúnyában a No Limit Clubban, amit azzal indokolt a borsnak, hogy „hiányzott” neki. Emellett megjegyezte azt is nekik a „fellépés” előtt, hogy „a közönséggel való fizikai kontakt a televízióban nem mindig adott, itt most ebből nem lesz hiány”.

A villa után

A valóságshow-ban mindenesetre országos ismeretséget szerzett. Kipróbálta magát műsorvezetőként RTL Klubnál, azonban a koronavírus-járvány miatt, 2020 tavaszán nem volt lehetősége folytatni a munkát a tévénél. A most elérhető első videó a YouTube csatornáján 2018 decemberi, viszont a csatorna mai profilját egy 2019 márciusi felvételen mutatta be. Itt jelentette be, hogy vlogokat, azaz rövid szöveges videókat, valamint „kanapé-interjúkat” fog készíteni. „Nem feltétlenül csak trash-realitys vendégeket fogok majd kérdezgetni” – mondta a videóban.

Az 1Kanapén című műsora, amelyben különféle ismert, és/vagy hírhedt emberekkel készített interjúkat a beszélgetőpartnerhez passzoló témákról, hamar rendkívül népszerű lett. Az egykori valóságshow-szereplő a nemváltás hivatalossá tételét megakadályozó törvénymódosítás 2020 májusában való elfogadásán felháborodva kezdett el közéleti-politikai kérdésekkel is foglalkozni, és a bulvárvilágból érkező vendégek után politikusokat is meghívott műsoraiba.

Az 1Kanapén sorozat első politikus-vendége Vona Gábor volt, aki sietett kijelenteni: „nem volt kapcsolatom férfiakkal”. Az exjobbikos politikust Gyurcsány Ferenc követte. Azóta pedig

Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Dobrev Klára valamint Márki-Zay Péter is megfordult Osváth Zsolt kanapéján.

Tehát az ajtón, amelyet Vona kinyitott, az összes baloldali miniszterelnök-jelölt-jelölt besétált. Rajtuk kívül egyébként Puzsér Róbert, Alföldi Róbert vagy épp Ambrus Attila is a műsor vendége volt.

Sminktippek Dobrev Klárával (Forrás: ZSHOWtime YouTube-csatorna)
Sminktippek Dobrev Klárával (Forrás: ZSHOWtime YouTube-csatorna)

Az augusztus eleji Márki-Zay interjú után pár héttel elindult Osváth külön sorozata a YouTube-on, amelyben azt mutatta be, hogy hogyan kampányolnak az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek. Mind az öt politikust elkísérte, kampánystábjukba „beépülve”. A sorozat videói előtt feltűnt az alábbi szöveg: „A sorozat az előválasztáson való részvétel fontosságára hívja fel a figyelmet,

A baloldali ellenzéki összefogás pártjai – valószínűleg a beszélgetések és a közös kampányolás közben kiépült jó kapcsolatok hatására – végül felkérték Osváth Zsoltot, hogy legyen ő a műsorvezető az október 23-ai rendezvényükön. Érdekesség, hogy itt azzal a Jakab Péterrel lépett fel egy színpadon, aki – a teljes Jobbik frakcióval együtt – megszavazta az Osváth Zsoltot „mélységesen felháborító” gyermekvédelmi törvényt.

A youtuber egyébként több videójában is kijelentette, hogy abszolút érzelmi alapon politizál.

VV Zsolti, a baloldalon feltűnő homoszexuális vlogger, aki kereszténynek vallja magát, de támogatja a halálbüntetést

A YouTuber videóiból, egy meggyötört gyermekkorú, és talán épp ezért kellőképpen cinikus karakter képe rajzolódik ki. Több videójában is kereszténynek nevezi magát, a pedofilokat azonban állítása szerint halálbüntetéssel sújtaná. 

2021. június végén megnyitotta a Unicorn Bistro nevű éttermét, illetve 2021. augusztusának a végétől cégvezető/tulajdonos a MOTTOD nevű ruházati webshopnál, amelyben a legkülönfélébb szivárványos, LMBTQ-termékeket árulja.

Pár termék a MOTTOD áruházból (Forrás: mottod.hu)
Pár termék a MOTTOD áruházból (Forrás: mottod.hu)

Miért kéne „vigyázó szemetek” rá vetni?

Mint ismeretes, a végül 3,4%-kal elbukó Fekete-Győr András „királycsinálónak” nevezte a versenyből kiesett jelölteket. Az előválasztás azonban megmutatta, hogy az igazi királycsinálók nem a politikusok, hanem az ellenzéki holdudvarban szorgosan dolgozó influenszerek lettek.

Ha valaki, aki több tízezres tömeget képes elérni, valamelyik politikus, vagy párt támogatására szólít fel, az pesszimista becslések szerint is meg tud mozgatni legalább 10.000 embert, főleg, hogy rajongóbázisa vélhetően könnyen befolyásolható fiatalokból áll. 

A ZSHOWtime menü <br> Forrás: zshowtime.hu
A ZSHOWtime menü
Forrás: zshowtime.hu

Osváth a honlapján hirdeti, hogy tanácsadást, marketingben való segítséget, valamint hostolást vállal, megfelelő fizetségért cserébe. A felsorolásból kitűnik a coaching is. Vajon az ellenzék tagjait coachingolja a médiaszemélyiség? Ha nem, akkor netalántán a marketingjüket segíti? Vajon az ellenzéknek van egy tudatos influenszer-építési folyamata, vagy csupán „összenőtt az, ami összetartozott”?

Nyitókép: ZSHOWtime YouTube-csatorna

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2022. november 10. 14:44
Csak moaching-olja (mócsongolja) az ellenzéket ez a ratyi, addig jó a magyaroknak.
Lajoss
2022. november 10. 13:40
Mennyivel ügyesebb Rákai Kálmánka,fideszes porondmester..
rollotomasi
2022. november 10. 07:51
Ki Osváth Zsolt? Megmondom én: egy mocskos, gátlástalan, picsogó buzi! Szívesen!
Zsolt75
2022. november 10. 07:29
Ezt nyomta fel most az öltöztető drogos homi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!