Utazókból zarándokok – fókuszban a vallásturizmus

Vágvölgyi Gergely írása a Mandiner hetilapban.

Négy éve foglalkozik egy kicsi, de elhivatott csapat a vallásturizmus területével a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, hogy új eszközök segítségével is bemutassa: Magyarország keresztény ország, amely bátran épít a zsidó-keresztény örökségre. Amikor találkozunk, Szontágh Szabolcs vallási­turizmus-programigazgató, a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára nem kényelmes tárgyalóba invitál, hanem egy klasszikus irodában mutatja be, milyen paradigmaváltás körvonalazódik e területen. Nem nagy pénzeket kifizető látszatszervezetről van szó, az iroda két munkatárssal is érdemi stratégiai munkát végez.

Minden út Rómába?

A turizmus gyökere a vallásturizmus – fekteti le az alapot a főtitkár. Felvetésünkre, hogy akkor a korai szentföldi zarándokcsoportok a mai tenerifei charterjáratok előképei-e, nevet, de nem bagatellizálja a kérdést: a leginkább célorien­tált utaztatási formát hazánk még alig-alig hasznosítja akár lelki értelemben, akár az országimázs szempontjából. Hogy a szakma, az egyházak és a politika együttműködéséből stratégiai terv és jelentős változások születhessenek, az utóbbi években részletesen felmérték, milyen kapcsolódó turisztikai attrakciókat birtokol az ország – az attrakció kifejezés helyett jóllehet Szontágh Szabolcs inkább az értékkincs fogalmát ajánlja figyelmünkbe. Tapasztalatuk szerint e kincseket sokszor még a felekezeteken belül sem sokan ismerik: ha például az ország távoli részére utaznak, nem tudják, milyen egyházi értékeket érdemes felkeresniük. 

Ez még inkább igaz az utazótól távolabb álló felekezetek értékeire, és hatványozottan, ha egyházhoz nem tartozó turistáról van szó. A legnagyobb feladatnak azonban az tűnik, hogy a külföldi vendégek előtt is ismert és vonzó legyen ezeréves keresztény államiságunk és az abból fakadó értékek, amelyekért érdemes ideutazni. De ne szaladjunk ennyire előre…

Helyzetfelmérés, tervezés, gyakorlati munka

Erről a területről nem esik elég szó, ha mégis megemlítődik, nem célzott kommunikáció mentén – osztja meg tapasztalatait a tanács főtitkára. A cél tehát, hogy ez a közeljövőben koncepcionálisan megváltozzon. Amikor ugyanis a korona­vírus-járvány előtti utolsó nagy fatimai vallásturisztikai konferencián hazánk díszvendégként bemutatkozott, még az európai szakemberek is csodálkozva konstatálták, mennyi e területre sorolható kincs rejtőzik nálunk. Az ismertség hiányára is gyógyírnak szánják a közelmúltban kidolgozott vallás­turisztikai koncepciót. A Nemzeti vallásturizmus intézkedési terv alapját ökumenikus szemlélet képezi, amely tekintettel van a piaci folyamatokra, és – hogy ne a fiókban végezze – gyakorlati javaslatokkal él. Öt stratégiai irányt és egy tucat fejlesztési irányvonalat határoz meg, praktikus ötleteket és strukturált gondolkodást egyaránt javasol. A terv megvalósítását hivatott szolgálni az egyházi és politikai vezetőket tömörítő tanács és a vallásturisztikai szakembereket magába foglaló, százfős Nemzeti Vallás­turizmus Fórum.

Szontágh Szabolcstól megtudjuk, a terv országszerte csaknem négyezer vallási értékkincset azonosít, három nagy kategóriát alkotva. A zászlóshajók közé tartoznak a legismertebb desztinációk, mint a debreceni Nagytemplom, a tihanyi apátság, Pannonhalma, a Dohány utcai zsinagóga vagy épp a Mátyás-templom. Az „értékkincsbővítők” között olyan szakrális látnivalók sorakoznak, amelyek magas értéket képviselnek, de az átlagember által már kevésbé vagy alig ismertek, például Mád (amelynek zsinagógája a világ első száz hasonló épülete között volt), Bakonybél, Mátra­verebély-Szentkút és Zirc. Ezek egyébként jól működő, komplex szolgáltatási csomagokat kínáló helyszínek, amelyeknek most egyfajta brandépítésre van szükségük. A harmadik kategóriát az „értékkincs-kiegészítők” adják: olyan kis templomok, amelyekben, bár alig néhányan tudják, jelentős kulturális értékeket őriznek. Amikor ezekről beszélgetünk, Szontágh Szabolcs példaként Aggtelek esetét említi: noha a cseppkőbarlangot minden évben tömegek látogatják, szinte senki nem ismeri a közeli Tornaszentandrás egyházi kincsét.

Hazánk felhelyezése a nemzetközi vallásturisztikai térképre persze nem lesz egyszerű feladat. Miként a főtitkár fogalmaz, szakmai szempontból egy új termékről van szó, amit be kell vezetni a piacra. Segítséget jelenthet azonban, hogy az elmúlt évtizedben hazánkban háromezer templom, egyházi látogatóközpont és múzeum újulhatott meg, valamint több mint száz templom épült, amelyet élő közösségek vettek birtokukba. Ám most ezeket meg is szeretnénk mutatni a nagyvilágnak.

Kérdésünkre, hogy mennyire lesz komplikált feladat ezekkel az értékkincsekkel külföldi látogatókat csábítani hazánkba, Szontágh Szabolcs meglepő választ ad. Szerinte ugyanis könnyebben lehet őket megszólítani, mint a belföldi turistákat. Tapasztalata szerint ők nem elsősorban épületeket látnak egy út során, hanem élő közösségeket és történeteket ismernek meg. Az itt szerzett élmények megérintik és formálják őket: utazóként érkeznek, és zarándokként indulnak tovább. Az embereknek szükségük van kapaszkodókra, és keresik a világban elfoglalt helyüket, amiben a vallási turizmus nagy segítségükre lehet, mutat rá az egyébként református lelkészként is szolgáló turisztikai szakember.

Az idelátogató vendégek számára ráadásul vonzó lehet, hogy alapvetően kis ország vagyunk, azaz könnyen körbe­utazhatják az értékkincseket, és közben igazán élő egyházakat és működő ökumenét fedezhetnek fel. Az egyházaknak pedig missziós lehetőség is a turizmus, nem pusztán kulturális kincseket, érdekes és szép helyeket mutathatnak be, hanem a náluk töltött idő során örök érvényű üzeneteiket is átadhatják az arra nyitott vendégeknek – azaz beszélhetnek Istenről.

S mivel éppen az egyházak képesek a leghitelesebb módon artikulálni a szakrális örökség jelentőségét, e téren sem szeretnék kivenni a lehetőségeket a kezükből. Szontágh egy katolikus plébános megfogalmazását idézi: „az egyházak az önmagán túlmutató állandóságot közvetítik”, ezt pedig, mint hozzáteszi, kizárólag ők képesek önazonos módon megtenni. Ehhez a mércéhez azonban fel kell nőni, figyelmeztet a főtitkár. A jövőben a kommunikációs platformok széles skáláját fogják felhasználni, az erre vonatkozó tervek már készen állnak.

Jó példák szép számmal akadnak

Sok esetben egyébként már közel sem az alapoktól kell építkezni, a turisztikai ügynökségnek csak a hírt kell messzire elvinnie. Az esztergomi bazilikában például egy különleges túra során egészen a keresztig feljuthatunk, és onnét, a kupola tetejéről gyönyörködhetünk a kilátásban. „Ezek után mondja valaki, hogy az egyház nem tudja megszólítani az embereket!” – veti fel Szontágh, hangsúlyozva: sok egyházi munkatárssal találkozik, aki egyszerre érti az örök érvényű küldetést és a turisztikai szakma szempontrendszerét, és a kettőt ötvözni is tudja. De, mint mondja, szükség van olyan projektekre is, mint a veszprémi várnegyed megújítása, amely a kulturális, történelmi és szakrális örökséget egységben kezeli, és felkészült szakemberek segítségével ad új lendületet a város vallási és turisztikai életének.

Szontágh Eger példáját hozza még fel: a város önma­gáért beszél, és a közelben van Feldebrő, az Aba nemzetség temetkezési helye, Demjén, ahol lehet egy jót fürdeni, Bél­apátfalva ciszterci apátsága, Szilvásváradon pedig nemcsak a természeti értékek szemet gyönyörködtetők, hanem a református kerek templom is látogatásra érdemes. Ezenkívül lényeges, hogy az egyes helyszíneken a teljes családot megszólítsák: a Mátyás-templomban például kincskereső játék és különleges mesekönyv köti le a kisebbek figyelmét, amíg a szülők, nagyszülők megismerik a templom értékeit.

Beszélgetésünk végén Szontágh Szabolcs összegzi, a vallásturizmus a találkozás kultúrája: találkozás önmagunkkal, közösségeinkkel és az élő Istennel. Ezért mindenekfelett missziós célja az elsődleges.

Nyitókép: Shutterstock