Márki-Zay Péter új pártot alapítana

2022. március 10. 15:57

Az új alakulat két pártra, Gémesi György Új Kezdetére, és Pálinkás József Új Világ Néppártjára építene.

2022. március 10. 15:57
null

Márki-Zay Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy új pártot alapítana. Másfél éve felvetődött, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) párttá szerveződjön, de az elnökség úgy döntött, hogy a mozgalomból nem akar pártot építeni – mondta a beszélgetésben. „Mi egy konzervatív, gazdasági kérdésekben szabadelvű, európai néppárti hagyományokkal, azokat követő és Európai Néppárthoz csatlakozó pártot szeretnénk” – fogalmazott a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Ezzel kapcsolatban elárulta azt is: március 15-én az Európai Néppárt vezetője, Donald Tusk is ellátogat Budapestre.

A pártszervezésről azt mondta, már elindult, mert van két ilyen párt Magyarországon, amely ezt a réteget képviseli, az Új Kezdet Gémesi György vezetésével és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt. Márki-Zay új pártja többek között ezen két párt egyesítéséből jönne létre. 

Pálinkás Józsefnek nem jött össze, nem lesz miniszterelnök-jelölt

Nem sikerült összegyűjtenie a húszezer aláírást. Bővebben...

Nyitókép: John Thys / AFP

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuper
2022. március 11. 10:48
Erősödik a baloldali összefogás! Hajrá "fijúk"! :-)))))))))))))))))))))
zuriktodor
2022. március 11. 10:15
Mi lehet abban az összefogásban, ha kívülről is rémesnek látszik?
Saksafar
2022. március 11. 09:40
Támogatom, igazságosan szétosztják a leghülyébbeket a dékával. Senkit nem fog kár érni, max debilferit megüti a guta?
Fer70
2022. március 11. 07:24
Ó! Már megint ezek a tömegpártok! Gémesi- 0 % + Pálinkás - 0% + MZP - 0% A fúzió eredménye: (talán) 1% Muhahahahahahahaha :-))))))) Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!