Mint ismert, Jakab Péter, a Jobbik elnöke nem jutott be a baloldali előválasztás második fordulójába. Ennek kapcsán Dömötör Csaba államtitkár vonta kérdőre a Jobbik-elnököt.
Hol van Jakab Péter?”
– kérdezte a hétfői plenáris ülésen.
Az államtitkár szerint azoknak lett igazuk, akik azt mondták,
Jakab Péternek nem lesz bátorsága ahhoz, hogy a parlamentben megpróbálja elmagyarázni az elmúlt napok történéseit”.
Dömötör Csaba emlékeztette a jobbikosokat: az előválasztás eredményének értelmében Jakab Péter újabb választást bukott el. A Jobbik vezetője 2010-ben lett önkormányzati képviselő Miskolcon, de nem tudott egyéniben nyerni – a harmadik helyen végzett a fideszes és a szocialista jelölt mögött –, csupán listán jutott be a testületbe. A politikus 2014-ben ismét megmérettette magát,ekkor sem tudott egyéniben győzni, a Fidesz és az MSZP jelöltje megint előtte végzett. Polgármesterjelöltként ugyancsak elindult, de a baloldali jelölt (Pásztor Albert Zoltán) és a fideszes Kriza Ákos is legyűrte őt. 2018-ban már az országgyűlési választásokon indult el Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú körzetében, de ezúttal is a Fidesz jelöltje, Csöbör Katalin mögött végzett. Végezetül a mostani előválasztáson Jakab saját, miskolci körzetében is kevesebb szavazatot kapott, mint Dobrev Klára.
A Jobbik elnöke folyvást a melósokra hivatkozik. Az eredmények azt mutatják, hogy akikre hivatkozik, nem kérnek belőle”
– összegezte Dömötör Csaba.
Nyitókép: Mandiner-videó