Salvini Orbánnal és a lengyelekkel képzeli el Európa újrandítását

2021. március 30. 22:03

A volt olasz miniszterelnök-helyettes szerint a járványhelyzet egy „igazi” Európa létrehozására kínál lehetőséget.

2021. március 30. 22:03
null

Mint korábban megírtuk, csütörtökön fog találkozni egymással Budapesten Matteo Salvini, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel korrmányfő. A találkozó lehetséges témáiról már több fél is megszólalt, ezekről szintén beszámoltunk.

Lehetőség egy új Európa megépítésére

A volt olasz miniszterelnök-helyettes a nemzetközi sajtónak adott keddi online interjújában kijelentette, hogy a csütörtökön esedékes találkozó elsődleges témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz. Salvini úgy véli, hogy a koronavírus-járvány lehetőséget kínál egy „másfajta, igazi” Európa, illetve egy „új értelemmel” bíró Európai Unió megteremtésére. Mint mondta:

Salvini emellett köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek. azért, hogy kormányfőként fogadják, holott nem tölt be jelenleg ilyen pozíciót.

Egyelőre pártokon felüli közösség

Az olasz jobboldali politikus kitért az Európai Unió politikai világában zajló változásokra is. Megjegyezte, bár a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt is közös értékeket vallanak, nem fognak közös európai pártcsoportot alkotni. Salvini azonban megjegyezte: „Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával”.

A fenti témában Salvini hozzátette azt is, hogy nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz. Mint mondta, ez a kérdés csak a sajtót érdekli. Kiemelte viszont azt, hogy

Ezzel az európai jobboldal képviselné a második legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben.

Nagyobb szabadságot a nemzetállamoknak

Matteo Salvini az interjúban kitért arra is, hogy felül kell vizsgálni „egyes európai szerződéseket, amelyek akadályozzák az európai növekedést”. Kiemelte, hogy Európának szabadságot kellene adnia a nemzetállamoknak az olyan kérdésekben, mint a családpolitika, vagy éppen a választási vagy az igazságügyi reform.

Salvini elmondta azt is, hogy az Orbánnal és Morawieckivel tartandó találkozója az első állomása lesz az európai fővárosokban tervezett körútjának.

Kép forrása: Tiziana Fabi / AFP

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik