Koltai M. Gábor: Nem lehet semmissé nyilvánítani félévnyi munkát az SZFE-n, mert az oktatás zajlik

2020. november 10. 13:06

„Aki mást állít, az hazudik.”

2020. november 10. 13:06
null

A rendező levelet küldött a Színház Online-nak az SZFE-n zajló oktatásról és a félév „érvényességéről”, valamint saját Facebook-oldalán is megosztotta a szöveget. “A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként tiltakozom a félév érvénytelenítésére irányuló jogszerűtlen kísérlet ellen, továbbá szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a vezetőség azon állításai, amelyekkel intézkedésüket alátámasztani kívánják, nem felelnek meg a valóságnak” – írta Koltai M. Gábor rendező.

Az alábbiakban közöljük Koltai levelének további részeit:

Jelenleg három osztályban tanítok: a Színművész zenés szakirány II. évfolyamában (osztályfőnök: Novák Eszter, Selmeczi György), a Színházrendező zenés szakirány II. évfolyamában (osztályfőnök: Forgács Péter), a Színművész I. évfolyamában (osztályfőnök: Hegedűs D. Géza, ifj. Vidnyánszky Attila). A rendszeres oktatásba a József Attila Színházban lezajlott okt. 10-ei bemutatómat követően kapcsolódtam be.

Szeretném leszögezni a következőket:– a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás a tanév kezdete óta zajlik;– az óráimat megtartom, a szerződésben foglalt kötelezettségeimet teljesítem;– az órákon a hallgatók megjelennek, arra felkészülnek, a jeleneteket próbálják, a kiadott olvasmányokat elolvassák, hallgatói kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tesznek;– a mintatantervet betartjuk, a hallgatók minden tantárgyból pontosan ott tartanak, ahol a félévnek ezen a pontján tartaniuk kell;– óráim megtartásában az oktatói sztrájk, amelyben október 1. és november 5. között részt vettem, nem akadályozott;– hallgatóimat az órákra való felkészülésben és az órákon való megjelenésben a blokád nem akadályozta.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói a tanév kezdete óta a dolgukat teszik. Aki mást állít, az hazudik. El lehet venni a kulcsokat, ki lehet cserélni a zárakat, kitiltani a tanárokat és a hallgatókat az épületből, lekapcsolni az internetet, mondvacsinált okokra hivatkozva szünetet elrendelni, körlevélben megtiltani a tanítást, fizetéseket és ösztöndíjakat visszatartani, megakadályozni az Oktatási Hivatal kérésére összeállított dokumentáció továbbítását az Oktatási Hivatalnak, letiltani a tanárok hozzáférését a Neptunhoz, magyarul minden lehetséges eszközt bevetve meg lehet próbálni kinyírni az oktatást, hogy aztán azt lehessen mondani, nem zajlik oktatás. De ettől ez még hazugság marad, mert az oktatás zajlik.

Meg lehet büntetni a hallgatókat és az oktatókat a tiltakozásért, bosszút lehet állni rajtuk azért, mert a sztrájktól a blokádig százféle eszközzel demonstrálnak az egyetemi autonómia megnyomorítása ellen, meg lehet leckéztetni őket azért, mert a hülye fejükkel még mindig nem akarják felfogni, ki az úr a házban ‒ de nem lehet arra hivatkozva semmissé nyilvánítani a félévi munkájukat, hogy nem zajlik oktatás, mert az oktatás zajlik.

A magam szegényes eszközeivel mostantól kezdve szeretném naponta bizonyságát adni annak, hogy én magam, kollégáim és az a negyvenegy hallgató, akit ebben a három osztályban tanítunk, nem tömeges hallucináció áldozatai vagyunk, amikor napról napra a tanterv által meghatározott dolgunkat tesszük az órákon.

Ez okból:– napi frissítésben szeretnék számot adni az eddig megtartott és ezután megtartandó óráimról;– szeretném a vezetőség (és minden további érdeklődő) számára nyilvánossá tenni azokat az időpontokat, amelyekben sztrájkoltam, hogy nyomon követhető legyen, valóban akadályoztak-e kötelezettségeim teljesítésében;– mostantól kezdve minden megtartott óráról egy-egy fényképet közlök; ha mások is látnak rajta minket, akkor nem csak álmodtuk az egészet.

Kép forrása: Koltai M. Gábor Facebook-oldala

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. november 11. 09:53
mivel az oktatás zárt! ezért nem jár nyílt igazolás!
NZoltán
2020. november 11. 08:07
Koltai M. Gábor szerint " Az SzFE-n, mert az oktatás zajlik. Aki mást állít, az hazudik." Szerintem meg aki ezt elhiszi, az vagy agyalágyult, vagy politikai analfabéta de leginkább mindkettő. Aki meg ezt állítja és terjeszti az vagy érdekből teszi vagy kormánygyűlölettőt indíttatva szemérmetlenül hazudik.
Mandolini
2020. november 10. 20:36
Hazudsz!! És még el is hiszed. Takarodjatok már el!!!
Mandolini
2020. november 10. 20:35
Hazudsz!! És még el is hiszed. Takarodjatok már el!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!