Magyarország az EU-ban: Balhés gyerek vagy megkerülhetetlen szövetséges?

Szalai Laura vitainterjúja a Mandiner hetilapban.

Milyen könyveket olvastak a nyári uborkaszezonban?
Mesterházy Attila: Általában a szakmámhoz kapcsolódó könyveket olvasok, amelyekből tanulni is tudok. A legutóbb az Új Egyenlőségtől egy gazdaságpolitikai tanulmányt, Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdásztól pedig az egyik, 
a progresszív kapitalizmusról szóló könyvét olvastam, bátran ajánlom mindenkinek.
Orbán Balázs: Stiglitz diagnózisa ma a jobboldal számára is érdekes lehet, hiszen szembesíti a globális elitet az elmúlt évtizedekben tanúsított felelőtlenségével. Ha a terápiával nem értünk is egyet, a diagnózisa izgalmas. De maradva a saját olvasmányoknál, végre befejeztem Wess Mitchelltől A Habsburg Birodalom nagystratégiája című könyvet, amely bemutatja, hogy a habsburgok miként kovácsolták Közép-­Európát egyetlen birodalomba. Nem örültünk neki, de fontos tudás nekünk is! Régi adósságom volt Boris Johnson Churchillről írt könyve, és újra a kezembe vettem Dani Rodrik kötetét arról, hogy mi feszíti a 21. században a világgazdaságot. V ilágosan megjósolta a jövőt: nem lehet egyszerre akarni globalizációt, demokráciát és nemzetállamokat. A három együtt, egyszerre nem megy.

Ma az Európai Uniónak milyen jövőképe van?
O. B.: Szerintem semmilyen, sodródást látunk. A világ elszaladt az Európai Unió mellett, ezt objektív mutatószámok igazolják. Kisebb lett a gazdasági súlya, visszaesett a szabadalmak száma, csökken a termékenységi ráta. Az EU-nak sokkal inkább geostratégiai szemléletmódot kellene alkalmaznia, és a brüsszeli elitnek abba kellene hagynia a pótcselekvést, ami leginkább a közösségi médián keresztüli üzengetésben és közlemények megfogalmazásában merül ki. Meg kellene végre értenie: nem az a cél, hogy a 27 tagállam közötti különbségeket teljesen eltüntessük, hanem hogy az érdekeket összeegyeztessük, és ennek révén a kontinens pozícióját erősítsük.
M. A.: Nem gondolom, hogy az EU meg akarná szüntetni a különbségeket az országok között. Inkább arról van szó, hogy minden tagállam átadja a szuverenitásának egy darabkáját az EU-nak, hogy aztán az jól és hatékonyan sáfárkodjon velük. A víziót tekintve nem mindegy, hogy melyik uniós intézményről beszélünk. Az Európai Parlamentnek, az egyes pártcsaládoknak komoly vízióik vannak, amelyek természetesen olykor ütköznek. Az Európai Bizottság élén egy technokrata, pragmatikus, menedzserszemléletű vezetés áll, ami nem feltétlenül baj. Nagyobb gond lenne, ha politikai vezetői szerepet akarna ölteni, mint az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács. Tény, hogy a hatékonysággal vannak problémák, az unió válaszai sokszor lassúak, olykor nem elégségesek a lépések. Könnyű rá azt mondani, hogy tehetetlen brüsszeli bürokraták gyülekezete, ám az EU mindig ilyen volt. Struktúrájából fakadóan nem tud másképp működni, hiszen komplex közösségről van szó, amelyben különböző nemzeti és politikai érdekek jelennek meg.