Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie az öt versenynap alatt hat megyét, húsz várost és 55 települést érint.
Az esztergomi bazilika elől elrajtolt szombaton a 41. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. A városban 26 fokos, tiszta idő várta a 119 fős mezőnyt, amelynek rajtját a szokásos verseny előtti, színpadon történő aláírási ceremónia után mintegy 300 néző tekintette meg a helyszínen, a járványügyi biztonsági rendelkezések betartásával. Az induláskor négy magyar, a tavaly harmadik Valter Attila, a 2017-es ezüstérmes Peák Barnabás, a friss magyar bajnok Filutás Viktor és a legutóbb összetettben második Dina Márton indult az élről.
A kerékpárosok Pilismarót irányába indultak el, az út mentén több helyen zászlókkal várták a mezőnyt, amely háromszor mássza meg a Két-bükkfa-nyeregig tartó emelkedőt. Ott legalább ezer szurkoló és fantasztikus hangulat várta a bringásokat. A harmadik kör végén, 1963 méter szintkülönbség leküzdése után ugyancsak a bazilika előtt ér véget a 118 kilométer hosszú nyitószakasz. A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie az öt versenynap alatt hat megyét, húsz várost és 55 települést érint.
(MTI)