Lemondott Gréczy Zsolt

2019. december 20. 20:00

A politikus szerint a róla megjelent képek azt a látszatot keltik, mintha egy erkölcstelen figura lenne, pedig ő valójában áldozat.

2019. december 20. 20:00

Lemondott parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt. Az elmúlt napokban botrányba keveredett DK-s politikus az atv Egyenes Beszéd című műsorában bejelentette, hogy december 31-i hatállyal lemond képviselői helyéről – írja a DK-közeli Nyugati Fény.

A portál szerint a politikus délután tájékoztatta döntéséről Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, aki elfogadta lemondását. Gyurcsány közösségi oldalán „magánéleti hülyeségnek” minősítette Gréczy Zsolt magánügyét, amelyből  közügy lett.

Gréczy Zsoltról a médiában a héten névtelen levélíró által küldött kompromittáló képek jelentek meg. A politikus lemondását azzal indokolta, hogy intim tartalmú képeinek nyilvánosságra kerülése terhet jelentene a Demokratikus Koalíciónak.

A fényképek, amelyeket szerinte „nyilvánvalóan csak bűncselekmény útján” hozhattak nyilvánosságra, „azt a látszatot keltik, mintha egy erkölcstelen figura lennék” – mondta Gréczy Zsolt. Hozzátette: most is úgy gondolja, nem zaklató, hanem az ügy áldozata.

Kitért arra is: továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az általa kilátásba helyezett perek mennek majd a maguk útján. A műsorban arra a kérdésre, hogy elküldte-e a képeket valaha valakinek, azt mondta: „nem tudom, már nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, túl vagyok ezen a történeten”.

Gréczy listáról jutott a parlamentbe, így utódjáról a továbbra is kilenc fővel működő DK-frakció dönt majd.

(ATV/Nyugati Fény/MTI)

Összesen 616 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. január 04. 17:09
Lemondunk-lemondunk-le-monn-do-ga-tunk!??? 'Osszt az udvarlással meg mialófasz lesz? A "menyasszony" csak vááár, csak váár egy újabb udvarlóképre, osztközbe zsótika meg holmi lemondással foglalkozik? Hová jut így a DÉKÁ meg a dógozó nép? Meg a gyurcsányeeeffftársss? Legalább az internacionálét nyilvánossan el kéne énekellni egy videobejegyzéáésbe...ugyi...
pensioner
2020. január 02. 17:11
Nem lemondani kellett volna,annak túl késő volt, hanem a kutyának odaadni vacsorára, talán annak elég lett volna...
illiberális
2019. december 25. 08:42
ÍGY JÁRTÁL PERVERZ ÁLLAT !!!!!
antigyarmat
2019. december 23. 13:30
Bal es jobboldali szektasok, akkor mostantol lehetne ez egy kozos ugy, vagy alapelvaras a balvanyaitokkal szemben, hogy bizony vannak esetek, amik szektatol fuggetlenul kotelezo legyen a pszichopata alszent uralkodoitoknak lemondaniuk, es eltakarodni a szinrol.. Nincs kettos merce!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!