Különleges világot hozunk a színpadra – Meczner János Bábszínház-igazgató a Mandinernek

Idén már huszonöt éve, hogy ön lett a Budapest Bábszínház igazgatója. Hogyan jellemezné ezt a negyed évszázadot felölelő korszakot?

Úgy gondolom, ez a megújulás korszaka volt. Elég zivataros időszakban vettem át a színházat, miután nem sokkal előtte vált ketté az együttes, amelynek egyik része a Kolibri Színházba ment, másik része pedig itt maradt. A fiatalok zömmel a Kolibrit választották, itt a középkorú és idősebb generáció maradt. Így egy viszonylag öreg társulatot kaptam és sürgősen meg kellett oldani, hogy a fiatal szerepek is élethűen legyenek eljátszva. Először megindítottunk egy bábszínész stúdiót, ezzel párhuzamosan pedig elmentem a Színművészeti Egyetemre és az akkori rektornak felvázoltam a helyzetünket. Ő rendkívül nyitottan azt mondta, hogy ebben az esetben meg kell indítaniuk a bábszínész képzést. Ez meg is történt. A megújulás döntően ebből is fakad. Egy új generáció érkezett hozzánk, ezáltal

Eközben a világban is átalakult a bábszínészet. Évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt mindig lehetett látni a bábot és a bábost is. Az idők folyamán ez úgy változott, hogy csak a bábot láthattuk, a mozgatóját nem. A múlt század végének nagy reformja, hogy ismét megjelent a bábmozgató a színpadon, ami újfajta megközelítése a műfajnak és a bábszínészeket is új kihívások elé állította. Szintén újdonság, hogy nem csak egyfajta technikát használtunk egy előadásban – tehát nem kizárólag kesztyűsbábot, vagy kizárólag marionettet alkalmazunk –, hanem ezek egymással is találkoznak, együtt jelennek meg, ami új dramaturgiai és képzőművészeti lehetőségeket teremt. Ha úgy tetszik tehát, én egy szerencsés időszakban kerültem ide, amikor erős mozgásban volt a bábműfaj. A társművészetek is egyre inkább egymásra találnak – más színházakban is előfordul, hogy bábot használnak és nálunk is megjelent az élőszínház. A mi színházunk mert kísérletezni, kockázatot vállalni, miközben a jó hagyományokat megtartottuk és továbbfejlesztettük.

Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú ideig maradhatott a Bábszínház élén? Más színházakban ennél gyakrabban váltják egymást az igazgatók.

Azt, hogy régóta igazgató vagyok, biztosan indokolhatjuk azzal, hogy szívesen csinálom, de mégis inkább a társulat munkájának köszönhetem. A társulat partner volt a megújulásban és örömmel mondhatom, hogy az előadásainkra nem könnyű jegyet kapni, sok éve már 100-101 százalékos a nézettségünk.

Ha ilyen sok a néző, miért nem bővítenek?

Boldogan bővítenénk, csak nem bírjuk. Az együttes rengeteget dolgozik így is és közben sokszor lépünk fel külföldön.

Azon túl, hogy az élő színházban színészek vannak a színpadon, a bábszínházban pedig bábok, milyen alapvető különbségeket emelne ki a két műfaj között?

A magyar színházak döntően felnőtteknek játszanak, este vannak az előadások – nálunk délelőtt, délután és este is, miután gyerekeknek is játszunk. A felnőtt előadásoknál nem számít, hogy a néző harmincnyolc vagy hatvanhárom éves, a gyermekeknél viszont számít, hogy három vagy tizenegy. Nekünk tehát az alapján is differenciálnunk kell és a pedagógiai szempontokat is figyelembe kell vennünk. A gyerekelőadásoknak még sajátossága, hogy a jegyet a szülők, nagyszülők, pedagógusok veszik meg nekik – ez egy furcsa helyzetet teremt, hiszen alapvetően arra kell törekednünk, hogy a négyéves gyermek megértse és szeresse, de úgy kell alakítanunk, hogy a jegyet vásárló felnőttnek is érdekes legyen, mert akkor fognak eljönni legközelebb is. Szilárdan hiszem, hogy

Ilyen értelemben nincs különbség. A bábszínházban azonban maga a színész is egy képzőművészeti alkotás.

Mottójuk szerint a báb nem korosztály, hanem műfaj. Ebből úgy tűnik, hogy a színházuk legnagyobb kihívása lerombolni azt a sztereotípiát, miszerint csak gyerekeknek játszanak.

Elég pontosan fogalmazta meg. Valóban nagyon erősen küzdünk, hogy jöjjenek a felnőttek is, nem azért, mert gyerekekből nincs elég nézőnk. Hiszünk benne, hogy vannak olyan színpadi helyzetek, amik bábbal jobban bemutathatók, mint élő színészekkel. Műsoron van nálunk Az ember tragédiája, Shakespeare-től A vihar, a Képzelt beteg Moliére-től, vagy éppen Háy János nemrégen írt darabja, az Apa lánya. Ez mindig azt jelenti, hogy át kell alakítanunk a darabot és a bábozás szellemében kell színpadra vinnünk – ez pedig egy másik nagy kihívás, de jó kihívás. Nagyon kevés előadás van, amit bábokra írtak, mindent adaptálnunk kell, függetlenül attól, hogy éppen egy népmese vagy egy klasszikus. Ehhez a munkához nagy türelem kell, de most érzem, hogy az eredménye már kezd megmutatkozni. Például A viharra a bemutatója óta nem kell csalogatnunk a közönséget, hanem maguktól jönnek. Ezt az élményt korábban felnőtt előadások esetében nem élhettük át.

Az élő színházak színészeivel szemben a bábszínészeknek nincs igazán lehetősége arra, hogy hírnévre tegyenek szert. Az ön által elmondottak alapján eközben a szakma is egyre nehezebbé, összetettebbé válik. Csábító ma a bábszínész-karrier? Van elég utánpótlás?

Ahogy mondja, egyre nehezebb, hiszen akinek nincs színészi adottsága, az nem lehet jó bábszínész – lehet jó bábmozgató, de a művészi teljesítményt nem lehet megúszni. Jelentősen javított a helyzeten, hogy elindult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a bábszínész képzés. Az élő színészek esetleges hírnevét nem lehet pótolni, de a mi színészeink gyakran játszanak más színházakban vagy akár filmekben, nem is feltétlenül bábos megoldás miatt. Hiszen ismerik őket a fiatal rendezők, akár már az egyetemről. Emellett nálunk is dolgoznak nem klasszikus bábos rendezők, Aschertől Mácsaiig, Kovaliktól Jankovics Marcellig. Ha megtetszik nekik valaki innen, akkor viszik tovább magukkal. A régen nagyon erőteljes színész-bábszínész megkülönböztetés érezhetően tompult. Aki pedig szereti a bábozást, az az előadás alatt ugyanúgy sikerélményben részesül, mint bármelyik kolléga.

de a művészi értelemben vett kielégüléshez itt is el lehet jutni. Utánpótlás tekintetében pedig elmondhatom, hogy az egyetemen már rendszeresen indítunk új osztályokat és a felvételiken mindig volt kiből válogatni, jóval többen jelentkeznek, mint ahányat felveszünk.

Vannak korunknak Kemény Henrikei?

Kemény Henrik ma nincs, ő teljesen unikális, akinél a bábszínészet ráadásul családi vonás volt.

Mikorra tenné a bábszínházazás fénykorát hazánkban?

Igazából csak ennek a színháznak a megalakulása óta tudunk bábszínházazásról beszélni és nem egyedi játékosokról. Ez lett az első bábszínház Magyarországon, szerencsére azóta már tizenkét vidéki városban is találhatunk. Ilyen értelemben egyre erősebb a bábozás. Ennek a színháznak

amikor ténylegesen európai hírűvé vált az együttes. Akkoriban elsősorban az úgynevezett nagyzenés játékokkal operáltak – A fából faragott királyfi, Háry János, Diótörő, Csodálatos mandarin, Petruska. Ez egy nagy korszaka volt a színházunknak és talán most is közelítünk ehhez.

Zenés darabok most is vannak?

Jelenleg is műsoron van a Varázsfuvola, olyannyira, hogy már az ötszázadik előadáson is túl vagyunk, miközben számtalan alkalommal kapott külföldi meghívást. A zene az Operaház kiváló művészei által lett lemezre játszva, mi pedig arra mozgatunk. Ebben a darabban is megmutatkozik a bábozás előnye – például Papageno és Papagena kettősénél nálunk rengeteg, velük egyforma, gyerek méretű Papageno és Papagena jelenik meg a színpadon, amikor a leendő gyerekeikről énekelnek. Ez a látvány élő színészekkel nem lenne létrehozható.

Holdbéli csónakos a Budapest Bábszínházban, Fotó: Éder Vera

Idén október 8-án hetvenéves lesz a Budapest Bábszínház, hogyan ünneplik a születésnapjukat?

Úgy gondoltuk, hogy a 70. születésnapunkat Weöres Sándor Holdbéli csónakosával fogjuk ünnepelni, ami egy picit bábra is készült és

Ezen felül is sűrű napunk lesz október 8-án – rendezünk egy tudományos konferenciát a bábozás esztétikájáról és az elmúlt hetven évről, együttműködve a szintén velünk egykorú nagyváradi bábszínházzal és a Petőfi Irodalmi Múzeummal. Az előcsarnokban emléktáblát állítunk Szilágyi Dezső korábbi igazgatónak és készítünk egy kiállítást a legemblematikusabb bábjainkról, hogy akik régen látták őket, azok újra találkozhassanak velük, akik pedig nem látták még, azok megismerhessék őket. Emellett kiírtunk egy pályázatot fiatal íróknak, ennek az eredményét is ki fogjuk hirdetni.

A születésnapi ünnepléssel egyszerre megrendezik a X. BÁBU Fesztivált is. Mit érdemes tudni erről a fesztiválról?

A BÁBU Fesztivál eddig mindig tavasszal volt és eleinte – financiális okokból – csak nagyon óvatosan tudtunk belevágni, inkább csak egyszemélyes darabokat hívtunk meg, csak magyarokat. Következő lépésként a határon túlról is meghívtunk néhány magyar társulatot. Most, hogy hetvenévesek lettünk, kaptunk egy lehetőséget, hogy ezt nemzetközivé tegyük. Azt remélem, hogy ezzel elindíthatunk egy rendszeres bábfesztivált Budapesten. Az idei programban jó pár kiváló hazai előadást látunk vendégül és végre külföldi együtteseket is láthat a közönség, ráadásul a legjobbakat. Ebben a műfajban egy olyan színvonalas fesztivált tudtunk szervezni, ami a világon kevés helyen létezik. Bízunk benne, hogy a közönségnek is tetszeni fog.
 

Interjúfotók: Ficsor Márton