Milyen a kíméletes erdőgazdálkodás?

Írta: Horváth Renáta Bernadett

A minap szomorú kilakoltatás történt a bükki fennsík peremén. Mennie kellett a hőscincéreknek, szarvasbogaraknak, különleges fehérhátú fakopáncsoknak, kék galamboknak, denevéreknek, de még a fokozottan védett növényfajoknak sem volt maradása. Mértani pontosságú volt a teljes eredeti erdei életközösség kiirtása.

Tarra vágták a Bükki Nemzeti Park 180 évnél idősebb védett erdejét. Ha ez így önmagában nem lenne elég szomorú, Gálhidy Lászlótól, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetőjétől megtudjuk, hogy a kitermelt körülbelül 600 köbméter faanyag – részben a fák idős kora miatt – nagyrészt csak alacsony piaci értékű tűzifának vagy rostfának alkalmasak. Ha megszűnik egy ilyen méretű erdőcsoport, megváltozik vele az erdőklíma: nyáron a forró hőség perzselni fogja a kopár talajt, ami további nehézséget okoz a megmaradt fák és az aljnövényzet fejlődésében, illetve olyan baktériumok alakulnak ki, amelyek nem szolgálják egy új erdő kialakulását. A talaj szárazság globális probléma, egy ilyen kopasz területen pedig a szelek még inkább szárító hatással bírnak.

De akkor mi haszna volt ennek a lélektelen irtásnak?

A helyi erdőgazdálkodás közösségi portálján ez áll: „Az erdő megfiatalítását szolgálja a fakitermelés a Bükkben”.

Egy pár perces videóban Gálhidy elmondja, hogy a természetes erdő magát fiatalítja meg emberi közreműködés nélkül: jön a szél, kidönt néhány fát, itt úgynevezett lékek jönnek létre, amely lékek közepén elkezd a legfiatalabb generáció az ég felé törni. A láncfűrésznek nem osztanak lapot.

Faanyagra mindig szükségünk van, erre azonban a szakértő szerint van kímélőbb módszer is, mint például a szálaló módszer, melyben nem az egész területet tarolják le, hanem kis csoportokban vagy szálanként vágják ki a fákat. Biztos az állatfajok is jobban örülnek, hogy nem egy Budapest–Dubaj tengelyt kell költözniük (ha életben maradnak), hanem maximum pár méterrel odébb lesz az új otthonuk. Ez a módszer tehát sokkal jobban hasonlít arra, hogy az erdő természetesen is megújul.

A kérdés nem az, hogy a faanyagot mivel helyettesítsük a mindennapi életünkben, hogy megakadályozzuk a fakivágást; hanem az, hogy a természetnek sokkal kisebb terhelést okozva végezzük az erdőgazdálkodást. A nagymértékű fakitermelési elvárások sajnos évről évre pótolhatatlan károsodást okoznak a természetben, amelynek mindannyian érezzük a hatását.

Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője magánemberként írta a blogján, hogy ennek a hektárnak a története jól mutatja, hogy válságban van a magyar erdőgazdálkodás. Magyarországon egyre kevesebb 150 évnél idősebb erdőnk van, ami a teljes állomány pusztán negyedrészét teszi ki. A WWF Magyarország szerint „az idős erdők kiemelten fontosak, mert fajgazdagságuk révén a térség meghatározó állományai. Lehetőséget adnak olyan fajok és a fajok közötti kapcsolatok megjelenésére, melyek léte csak egy adott koron felül lévő fákban lehetséges. Ilyen például a remetebogár, mely csak a 200 év feletti fákban fordul elő”.

Ma a Tar-kövön állva, a bükki vidéket kémlelve úgy érezhetjük magunkat, mint egy tervezett kertben, ahol mértani pontossággal van elrendezve, az ember által épített „ezittakert”. Az ökológiai sokk után bizonytalankodva tesszük fel a kérdést: így néz ki egy XXI. századi „természetes” erdő?