Adósok börtöne

„Az igazságszolgáltatás mára kialakult hiperliberális formája ugyanis olyannyira el van foglalva az elkövetők jogainak védelmével, hogy az áldozatokéval már nem ér rá foglalkozni.

Ez a fajta eljárási gyakorlat a viszonylag békés, virágzó, háború utáni nyugat-európai társadalmakban alakult ki, ahol az óriási társadalmi többség – a helyzet kialakulásában demokratikusan résztvevő őshonos – be akarta/akarja tartani a törvényeket. Ilyen körülmények között, alacsony bűnözési ráta mellett, volt idő és igény arra, hogy aki mégis bűnözésre adta a fejét azt megpróbálják »átnevelni«. A jogrendszert telerakták tehát mindenféle eljárásjogi és egyéb garanciákkal, nehogy sérüljenek az elkövető jogai. Ez azután odáig fajult, hogy már többnyire az áldozatok jogai sérülnek.

Aki bűnöző akar lenni, az pontosan tudja: semmi ne legyen a nevén. Ne rendelkezzen levonható jövedelemmel, még a bankszámlái is más nevén legyenek. Mi, akik sajnos a tisztességet választottuk életformául, persze úgy gondoljuk, milyen veszélyes, természetellenes dolog az ilyesmi. Hiszen mi van, ha a stróman egyszer csak valóban a sajátjaként akar bánni a névlegesen birtokolt dolgokkal. Ez azonban nem valós veszély, egy, az erőszakot hétköznapinak tartó közegben. Ha ilyesmi történne, az illetőt úgy megvernék, hogy arról kódul, és ezt ő is pontosan tudja. Nem is tesz hát ilyesmit, bűnözőnk vagyona biztonságban van.”