Velem soha nem történt ilyesmi, és nem láttam a környezetemben sem. Nyilván el kell kezdeni valahol a párbeszédet a rejtett ügyekről, de azért kettős érzéseim vannak, mert fáj, ahogy az ország Marton tanár úr ügyére reagált. Nekem mégiscsak ő volt a mesterem, és soha egy kétértelmű megjegyzést sem hallottam tőle. De közben nem szeretnék azoknak a lányoknak a helyében lenni; ha csak beleképzelem magamat a helyzetükbe, bőgök. De ha a tanár úr helyzetébe képzelem magam, akkor is bőgök.
Nemsokára bemutatják Kárpáti György Mór Guerilla című filmjét, amiben te is szerepelni fogsz. Milyen lesz?
Sok tehetséges fiú között szerepelek benne; önmagában miattuk érdemes megnézni. Egy kietlen, elárvult világban játszódik a film, az 1849-es szabadságharc utolsó óráiban járunk, ahol szétszóródtak a csapatok, és nem tudjuk, ki kivel van. Kevesen maradtak, sokan sebesültek a táborból, nem lehet fenntartani ezt az állapotot. Mindemellett van egy szerelmi háromszög, vágy a szabadulásra, menekülés a semmibe – de nem árulok el többet. Nagy kaland volt a forgatás. Különös, hogy egy ilyen messzinek tűnő történet mennyire közeli tud lenni: egy pillanat alatt ez lehetne a mai állapot. Én akkor nőttem fel nem messze a szerb határtól, amikor még tartott a délszláv háború. Nekem még megvan, hogy hallom a repülőket. Gyerekkoromban rengeteget álmodtam tankokkal. Ahogy az utcán sétáltam, sokszor nagyon féltem, mert ha valaki leengedi a redőnyt, az hirtelen leesik, és nagyot csattan. Mindig azt hittem, hogy puska vagy valamilyen ágyú szól.
Amikor felnőttél, és eljöttél Kunfehértóról Budapestre, azt mondtad, az utolsó nap találtál egy levelet a fogkeféd mellett, amit a kishúgod írt, és amit azóta is mindennap magadnál tartasz. Elárulod, mi áll benne?
Tizennégy éves volt, amikor otthon hagytam szegényt; az egyik legfontosabb időszaka volt, és mindkét testvére kirepült otthonról. A levél az összetartozásunkról szól: hogy ő mindig is szeretni fog, hogy támogat. És azt kéri, hogy ha már elmentem, akkor tényleg csináljam is meg az álmaimat.”