Pressman már az amerikaiaknak is irtó ciki volt: a lehetséges utódja mindent helyreállítana
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Fáj, ahogy az ország Marton tanár úr ügyére reagált. Nekem mégiscsak ő volt a mesterem, és soha egy kétértelmű megjegyzést sem hallottam tőle. Interjú.
„Korábban többször elmondtad már, mennyire nehezedre esik a színpadon meztelenkedni, noha időről időre megtalál ez a feladat. Hogy kezeled magadban ezt a problémát?
Könnyebb, ha olyan rendezővel dolgozom, aki minden burkot körém húz, amit csak lehet. Mert a meztelenség is hozzátartozhat a színészethez; nem a magamutogatásról kell hogy szóljon, hanem sokkal több dologról – és ezeket kell megkeresni. Öncélúan nem mutogatnám magamat, de rémisztő, hogy ebben a modern világban az emberek pillanatok alatt kiszedik azt a képkockát, felteszik a netre, és gúnyt űznek belőled. Mit csinálsz, ha ez van? Elfogadod? Vagy szorongsz? Vagy érezd azt, hogy megaláznak?
Történt már ilyen veled?
Nem. De kaptam már én is és több színésznőtársam is olyan dolgokat, amik rosszulestek – mert az rosszulesik, ha egy kamu profilról egy férfi egyszer csak elküld egy fényképet a hímtagjáról. Van, amikor tudsz nevetni az emberi gyarlóságon, de ezen nem.
Az egyetemen Marton László volt az egyik osztályfőnököd. Hogyan élted meg a #metoo-botrányt?
Velem soha nem történt ilyesmi, és nem láttam a környezetemben sem. Nyilván el kell kezdeni valahol a párbeszédet a rejtett ügyekről, de azért kettős érzéseim vannak, mert fáj, ahogy az ország Marton tanár úr ügyére reagált. Nekem mégiscsak ő volt a mesterem, és soha egy kétértelmű megjegyzést sem hallottam tőle. De közben nem szeretnék azoknak a lányoknak a helyében lenni; ha csak beleképzelem magamat a helyzetükbe, bőgök. De ha a tanár úr helyzetébe képzelem magam, akkor is bőgök.
Nemsokára bemutatják Kárpáti György Mór Guerilla című filmjét, amiben te is szerepelni fogsz. Milyen lesz?
Sok tehetséges fiú között szerepelek benne; önmagában miattuk érdemes megnézni. Egy kietlen, elárvult világban játszódik a film, az 1849-es szabadságharc utolsó óráiban járunk, ahol szétszóródtak a csapatok, és nem tudjuk, ki kivel van. Kevesen maradtak, sokan sebesültek a táborból, nem lehet fenntartani ezt az állapotot. Mindemellett van egy szerelmi háromszög, vágy a szabadulásra, menekülés a semmibe – de nem árulok el többet. Nagy kaland volt a forgatás. Különös, hogy egy ilyen messzinek tűnő történet mennyire közeli tud lenni: egy pillanat alatt ez lehetne a mai állapot. Én akkor nőttem fel nem messze a szerb határtól, amikor még tartott a délszláv háború. Nekem még megvan, hogy hallom a repülőket. Gyerekkoromban rengeteget álmodtam tankokkal. Ahogy az utcán sétáltam, sokszor nagyon féltem, mert ha valaki leengedi a redőnyt, az hirtelen leesik, és nagyot csattan. Mindig azt hittem, hogy puska vagy valamilyen ágyú szól.
Amikor felnőttél, és eljöttél Kunfehértóról Budapestre, azt mondtad, az utolsó nap találtál egy levelet a fogkeféd mellett, amit a kishúgod írt, és amit azóta is mindennap magadnál tartasz. Elárulod, mi áll benne?
Tizennégy éves volt, amikor otthon hagytam szegényt; az egyik legfontosabb időszaka volt, és mindkét testvére kirepült otthonról. A levél az összetartozásunkról szól: hogy ő mindig is szeretni fog, hogy támogat. És azt kéri, hogy ha már elmentem, akkor tényleg csináljam is meg az álmaimat.”