Dúró: Önálló oktatási minisztériumra van szükség

2017. szeptember 21. 14:54

Azért alakult ki pedagógushiány Magyarországon, mert a kormány sem szakmailag, sem pénzügyileg, sem politikailag nem kezeli súlyának megfelelően az oktatást – mondta Dúró Dóra.

2017. szeptember 21. 14:54

A Jobbik szerint elsősorban azért alakult ki pedagógushiány Magyarországon, mert a kormány sem szakmailag, sem pénzügyileg, sem politikailag nem kezeli súlyának megfelelően az oktatást – mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés oktatásért is felelős bizottságának jobbikos elnöke közölte, a pártja szerint önálló oktatási minisztériumra lenne szükség vagy legalábbis arra, hogy ne egy „óriás minisztérium” keretében, kizárólag államtitkári szinten működjön ez a stratégiai ágazat. Dúró Dóra szóvá tette, hogy a kormány nem kötötte a minimálbérhez a pedagógusok bérét. Hangsúlyozta: 2018 januárjától egy főiskolát végzett kezdő tanár fizetése mindössze bruttó 2200 forinttal lesz magasabb mint a garantált bérminimum, így ez a helyzet önmagában hordozza azt, hogy pedagógushiány lesz.

Közölte: a Jobbik kormányra kerülve olyan minisztériumi struktúrát fog felállítani, amelyben az oktatás megkapja a méltó helyét, a pedagógusok életpályamodelljét úgy alakítják át, hogy a pedagógusok fizetése elérje a diplomás átlagbért, a szakmai kritériumokat pedig a szakmával egyeztetve, javaslataik figyelembevételével alkotják meg. A pedagógushiány enyhítésére Dúró Dóra azt javasolta, hogy az oktatási kormányzat tegye lehetővé a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatását.

Arra a kérdésre, lesz-e a Jobbiknak választási együttműködése baloldali pártokkal, Dúró Dóra azt mondta: a Jobbik önállóan fogja leváltani a kormányt 2018-ban, semelyik jelenlegi parlamenti párttal nem tudnak együttműködni. Arra a felvetésre, hogy akkor miért írtak alá egy olyan egészségpolitikai megállapodást, amelyet baloldali pártok is támogattak, Dúró Dóra úgy válaszolt: ez nem egy politikai együttműködés aláírása volt, hanem olyan szakmai kérdés, amellyel egyetértettek. A Jobbik a parlamentbe kerülésekor is azt ígérte, hogy minden egyes javaslatot tartalma szerint ítél meg, és nem érdekli, hogy annak ki a benyújtója, vagy ki támogatja – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a politikai együttműködés kizárt a baloldal pártjaival. Bár – folytatta – az LMP-vel sokkal érdemibb vitákat tudnak folytatni, mint az MSZP-vel vagy a Fidesszel, de politikai együttműködés nem képzelhető el, és nem is merült fel egyik fél részéről sem, mert sok kérdésben értékrendi különbség van a két párt között.

(MTI)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holder
2017. szeptember 21. 22:02
Felesleges dolgoknak (kultúra, oktatás, környezetvédelem, egészségügy) minek önálló minisztérium - ami fontos (propaganda, kormányzati működés koordinálása ) annak van ! A környezetvédelem ugyanazon a szinten áll a kormányban (helyettes államtitkár) mint a déli nyitás és az üldözött keresztények megsegítése.
Mutimi
2017. szeptember 21. 20:51
A pedagógusutánpótlást a bolognai rendszer bevezetése akasztotta meg. A hiba azóta ki lett javítva, csak tudod kedves időbe telik, mire végeznek az első népesebb évfolyamok.
GV0917
2017. szeptember 21. 18:03
Mikor lesz már "Udvara a Holdnak"?Hááát kedves Dórika, nem irígylem...Holdudvart létrehozni különleges légköri jelenségek keletkezéséhez van szükség. Meg kellő mennyiségű ÉRTELMISÉGIRE.No persze, már kialakult, kellően csiszolt világnézet is szükségeltetik.Ugyebár egy kifejezetten barátságtalan tény türemkedik a hátsó udvar felé. Az u.n. antiszemitizmus.Nos ezt egy lepellel is le kell tagadni- oppardon-takarni, mert már ott jő az ikertesója a (helytelenül) fasizmusnak nevezett Judeobolsevizmus-a judeo nem a mai és nem itteni árnyalatára vonatkozik, bár ugyan olyan veszélyes és káros-hanem Sztálin antiszemitizmusának terméke volt. Meg volt a reto szezon. A Magyar Gárda.. Nem én, a TÖRVÉNY minősítette-és betiltotta.De most elment a Büszke VONA és megroggyanva letette a vazallusi nagy esküt a hazai és nemzetközi zsidóság előtt! Csak azt a démoni ORBÁNT segítenének eltakarítani!Megbocsájt a titkos Botka-Gyurcsány paktum is!Rajta KUN BÉLA DÉDUNOKÁI!! HAJRÁ, KÁDÁR FIAI , UNOKÁI ÉS DÉDUNOKÁI! VESZÉLYBEN A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG! Naaa,-kell- e még SZEBB JÖVŐ????
Morgen
2017. szeptember 21. 17:09
Dórika, hahó! Egyre többen készülnek pedagógusnak!! Nem tetszett róla hallani? Isten mentsen attól, hogy Ön valamilyen miniszter legyen, ha még erre sem figyelt fel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!