Új védelmi kutatóközpontot hoznak létre
Arra is kitért, Magyarország támogatja az új amerikai elnök és védelmi miniszter azon javaslatát, hogy nagyobb szerepet kell vállalnia a NATO-nak a terrorizmus elleni küzdelemben, és egyetért azzal, hogy az európaiaknak többet kell költeniük a védelemre. Magyarország tízéves fejlesztési tervet állított össze, a Zrínyi-tervet, amelynek révén a honvédséget felvértezik olyan képességekkel, amelyekkel megfelelhet az új típusú kihívásoknak – mondta. Hozzátette: emellett a kormány döntött arról, hogy még az idén új védelmi kutatóközpontot hoznak létre.
A NATO-főtitkárhelyettes szerint a szövetség súlyos kihívásokkal néz szembe
Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettes hangsúlyozta: a NATO súlyos kihívásokkal néz szembe, de a szövetség erős marad, ha képes alkalmazkodni a változásokhoz. Mint mondta, a mostani szeminárium célja, hogy a tagállamok együttműködése jobb legyen, a szövetség hatékonyabban felelhessen meg a kihívásoknak. A biztonsági környezet valóban változik, de korábban is sokszor kellett már alkalmazkodnia a NATO-nak, hogy megfeleljen a kihívásoknak, hatékonyabb legyen, az alkalmazkodás eddig is a siker kulcsa volt – emlékeztetett.
A szövetség főtitkárhelyettese megjegyezte: a NATO-nak azt kell szem előtt tartania, hogy ha a szomszédos országok, régiók stabilak, akkor „mi is nagyobb biztonságban vagyunk”. Közölte: elkötelezettségre, a tagállamok egységére, innovatív gondolkodásra és nagyobb védelmi kiadásokra van szükség, de nemcsak többet kell fordítani a védelemre, hanem fontos az okosabb finanszírozás is.