Kilencedszer is beterjeszti az ügynöktörvényt Schiffer

2015. július 27. 13:01

Schiffer András nem adja fel, és kilencedik alkalommal is beterjeszti az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát. Az LMP-s javaslat egyik célja az is, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak.

2015. július 27. 13:01

Kilencedik alkalommal terjeszti be az Országgyűlés elé az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát az LMP frakcióvezetője hétfőn. Schiffer András sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: egy nagy törvényjavaslatban foglalja össze azon kezdeményezéseket, amelyekkel „a 20. század árnyaitól meg lehet szabadítani a 21. századi megújuló Magyarországot”. Az LMP-s kezdeményezés egyik célja, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak. Ők nemhogy államtitkár vagy állami cég vezetője, de még miniszteri, miniszterelnöki tanácsadó se lehessenek – mondta Schiffer András. 

Ismét hangsúlyozta, az Országgyűlésnek köteleznie kell a kormányt és a miniszterelnököt: járjon el annak érdekében, hogy kiderüljön, 1944 és 1991 között milyen magyar vonatkozású adatok, dokumentumok keletkeztek az NKVD, majd KGB irattárában. Kezdeményezik – folytatta –, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság, „amelyet a Fidesz állított fel fideszesekből” év végéig gyűjtse össze: milyen érintettségük volt a kommunista állambiztonsággal azoknak, akik 1989 október 23-ától „az új magyar demokrácia vezénylő hídján álltak”. 

Schiffer András kijelentette: amennyiben a Fidesz nemet mond a törvényjavaslatra, világossá válik, hogy „a Fidesz-KDNP folyamatosan átveri saját szavazótáborát, szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait”.  Kérdésre válaszolva kétségbeejtőnek nevezte, ha valóban a Miniszterelnökséghez vonnának adóhivatali feladatokat. A kormányt be lehet zárni, hiszen minden érdemi funkciót Lázár János intéz – fogalmazta meg kifogását.

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik