A szocialista politikus emellett tarthatatlannak nevezte azt a tagállamok közötti különbséget, hogy míg Nagy-Britanniában, Írországban és Máltán az élelmiszereket nem terheli forgalmi adó, addig Magyarországon 27 százalékos áfa van érvényben. Szanyi Tibor a fentieken kívül méltatta a 315 milliárd eurósra tehető befektetésösztönző Juncker-projektet, amely elsősorban az oktatás és az egészségügy fejlesztésére törekszik a látványos építkezések helyett. Közölte, javaslatára bekerült a programba egy olyan rendelkezés, amellyel az eddig be nem szedett tagállami adóbevételeket úgy lehet felajánlani a programba, hogy az ne növelje az adott ország költségvetési hiányát.
Kérdésekre válaszolva Szanyi Tibor elmondta, az igazi kérdés nem az, hogy jelen van-e a korrupció, mert az háromezer éve megfigyelhető a társadalomban, hanem az, hogy egy kormány mit tesz ellene. Szerinte pedig a Fidesz ellenintézkedések helyett inkább rendszerszintűvé emelte a korrupciót. A szocialista politikus szerint ezt támasztja alá a „trafik- a föld- és a bankmutyi”, valamint az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „szűkebb és tágabb családja csúcsmilliárdos lett”. „Ezt mindenki tudja ebben az országban” – fogalmazott, majd hozzátette, úgy látja visszajöttek az ötvenes évek, amikor nem a korrupt párttitkárt, hanem az őt feljelentőt forgatják ki „hetedíziglen minden vagyonából”. „Ez terror” – mondta.
Szanyi Tibor tájékoztatója végén „sok, sok évbe telő börtönbüntetést” kívánt „minden fideszes gengszternek”.