Szabad magunkat szégyellni

„A gyerekversek és az ezt is el kötet szövegei által megteremtett világ nagyon egybecseng nekem. Ugyanúgy a kitaszítottakat, a kiszolgáltatottakat látjuk, ha a gyerekverseknél ez nem is mindig annyira egyértelmű.

Talán nem a legütősebb reklámfogás a részemről, mégis be kell vallanom, hogy a Négyeshatos ebből a szempontból tulajdonképp egy elvetélt kísérlet. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne olyan gyerekkönyvet csinálni, amelyik nem kizárólag nagyvárosban élő, jól szituált, középosztályi (hogy ne mondjam, »fehér«...) gyerekeknek szól, mint a mostanában születő gyerekkönyvek túlnyomó része. A mi gyerekeink nyilván boldogan ismernek magukra egy olyan versikében, amelyben mondjuk a laptopkábel van rímhelyzetbe hozva, mint a zseniális Varró Daninál, de nagy kérdés, hogy például egy borsodi falucska kidőlt-bedőlt falu házikójában élő kisgyerek mit kezdene egy ilyen verssel. Siralmas látni, hogy maga a nyelv milyen készséggel és természetességgel képezi le azokat a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyek a mai Magyarországot jellemzik. Párhuzamos valóságok léteznek egymástól néhány kilométernyi távolságra, és ha már a nyelv sem képes átjárókat teremteni ezek között a paralel világok között, akkor tényleg nagy baj van. Mikor elkezdtem gyerekverseket írni, akkor még megvolt bennem az az ambíció, hogy legalább egy kötet erejéig megpróbáljam egyesíteni úgymond a Bódva völgyét és Újlipóciát, de aztán ezt az ambíciót a legkülönfélébb praktikus szempontok felülírták. Így most egyelőre egy meglehetősen eklektikus kötet született. Ilyen vers is van benne, meg olyan is, viszont néhány »idegen szó« erejéig legalább fel-felbukkan valami abból a bizonyos »másik« világból.”