Nem reklámozható a reklámadó

„A vertikális méltányosság jegyében (amikor célként fogalmazódik meg a társadalmi csoportok közötti különbség enyhítése fiskális politikával) adóprogresszióval és más eszközökkel az állam beavatkozik a gazdaságba, hogy újra elossza az előállított értékek széles körét. Ennek alternatívájaként viszont (vagyis a beavatkozástól való tartózkodás esetén) az adópolitikának semlegesnek kellene lennie. A fogyasztási adóztatás alkalmazása során az állam lemond a vertikális méltányosság érvényesítéséről. Az intenzív ágazati hatósági beavatkozások azonban aláássák a semlegességet is. Így előáll az a furcsa helyzet, hogy egy nemzeti adórendszer egyszerre nélkülözi a méltányosságot és a semlegességet. Ez a fiskális politika az igazi hungarikum, amire azonban nem lehetünk büszkék. Ebből a csapdahelyzetből csak akkor lehetne szabadulni, ha az ágazati különszabályozás visszaszorulna. A reklámadó nem ebbe az irányba mutat. Még súlyosabb probléma az, hogy a piacgazdaságtól idegen állami hiperaktivitás (a válság kezelése úgymond célzott intézkedésekkel) aláássa a demokratikus politikát és a jogállamot. A reklámadó különlegessége abban fogalmazható meg, hogy egyszerre káros a gazdaságra és a politikára.

A frissen bevezetett reklámadó akár jelképe is lehetne az unortodoxiának, s az az állam, amely ezt érvényesíti, a mának él. A politikai demokrácia és a jogállam gyönge teljesítménye miatt nincsenek érzékelhető korrekciós mechanizmusok, amelyek kiváltanák a szükséges gazdaságpolitikai irányváltást. A növekedés hiánya és a demokráciadeficit együtt ellehetetlenítik a jövőt. Kiszámíthatóság és demokratikus garanciák hiányában hiányoznak az ésszerű megfontolások, indulatból és elfogultságból születnek döntések, és a polgárok alárendelődnek az önkénynek. Az elfogadott reklámadó éppen ennek a politikának a terméke.”