Vészjelzés a baloldalnak: ha Orbán bukásakor Magyar jókor lesz jó helyen, ellophatja a magyaroktól a szabadságot

Az a baloldali és liberális értelmiség, amely elutasítja Magyart, Orbán rendszerét nem másik fideszes diktatúrára akarja váltani.

Gyurcsány Ferenc szerint egy erősebb Európa védelmet jelentene az önkénnyel szemben, jelenleg ugyanis Európa túl gyenge, és eltűri, hogy a kontinensnek „e fura szegletében új, Putyinnal szemező politikusok jelenjenek meg, és tartsák önkény alatt a szabadságra vágyó sokaságot”.
Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban európai egyesült államokat szeretnénk – mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) EP-kampánynyitó rendezvényén, vasárnap Budapesten. A DK elnöke és EP-listavezetője hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős európai egyesült államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, a kötelező hit- és erkölcsoktatást. Mindez ugyanis az európai családok, emberek magánügye – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: olyan Európát szeretne, amelyben a nők és a férfiak egyenlőek, ahol ők döntenek arról, hogyan akarnak élni. Szerinte egy erősebb Európa védelmet jelentene az önkénnyel szemben, jelenleg ugyanis Európa túl gyenge, és eltűri, hogy a kontinensnek „e fura szegletében új, Putyinnal szemező politikusok jelenjenek meg, és tartsák önkény alatt a szabadságra vágyó sokaságot”. Több és erősebb Európára van szükség, több szabadsággal, több biztonsággal – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. „Mi a Demokratikus Koalícióban több Európát és több szabadságot akarunk, és ezt ajánljuk Magyarországnak” – mondta.
Kifejtette: tisztességes politikusokat akarnak, olyan Európában és Magyarországban gondolkodnak, ahol a politikus nem több, mint bármely polgár. Mint mondta: azt látják, hogy Magyarországon az ügyészség nem számon kéri a politikusokat, hanem menteni akarja őket. Azt szeretnék, ha olyan korrupció ellenes európai ügyészség jönne létre, amely automatikusan magához vonzaná valamennyi tagállamban a politikához köthető korrupciós bűncselekményeket, hogy „ne mentegethessék Poltok és mások a bűnt”.
Orbán Viktort bírálva a DK elnöke úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök hátizsákja jó helyen van múzeumban, a miniszterelnök nincs jó helyen. A Demokratikus Koalíció a miniszterelnök eszméjét, politikáját szeretné a múzeumba küldeni a hátizsákjával együtt. Az országgyűlési választás eredményére utalva Gyurcsány Ferenc elmondta: az eredményt elfogadja, a népet nem lehet hibáztatni a szabadnak tűnő döntéséért. „A haza soha nincs ellenzékben, a haza ők is, mi is, velük együtt vagyunk a haza” – jelentette ki.
A DK elnöke szerint, aki Európában sikeres akar lenni, annak barátokra van szüksége. A miniszterelnökkel nem abban van vitája, hogy védeni kell a magyar érdeket, hanem abban, hogy mi a magyar érdek, és azt hogyan kell védeni – tette hozzá. Az európai politikusoknak el kell mondani, hogy nem elegendő megengedni a szabad utazást, vállalkozást. Szükség van arra is, hogy az európai polgárok érezzék, a szegénységet fel lehet számolni hosszú távon, az életlehetőségeik közelebb kerülhetnek egymáshoz. A kampánynyitó rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra biztatott mindenkit, hogy szavazzanak Európára, a szabadságra, a biztonságra, a jólétre.
Gyurcsány Ferenc beszéde után bemutatták a DK EP-listájának élén álló jelölteket: a lista második helyén álló Molnár Csaba ügyvezető alelnököt, a harmadik helyen álló Niedermüller Péter alelnököt, és a negyedik helyen álló Kakuk Györgyöt. A listát Gyurcsány Ferenc vezeti.
A szervezők a rendezvény előtt többször is arra kérték az Egyetem tér színpad előtti részét nagyrészt megtöltő érdeklődőket, hogy hagyják szabadon az úttestet, ugyanis a téren keresztül jár a 15-ös busz. Egyúttal arra is felkérték őket, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalása alatt ne emeljék magasba a magukkal hozott zászlókat, hogy ne zavarják a televíziós közvetítést.
Gyurcsány Ferenc felszólalása előtt Baricz Gergő lépett fel, majd eljátszották az Európai Unió himnuszát, az Örömódát illetve Galkó Balázs mondott verset.