Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Nem azért, mert Schiffer András azt mondta. Nem is azért, mert tényleg fölösleges lenne szimbolikus ügyeken a politikusoknak rugózniuk.
„Nem azért, mert Schiffer András azt mondta. Nem is azért, mert tényleg fölösleges lenne szimbolikus ügyeken a politikusoknak rugózniuk. És legkevésbé sem azért, mert mára divatos lett a holokauszttagadást pro-kontra tematizálni – egymásra szélsőjobbról és szélsőbalról (pontosabban szélső-liberóból) tüzelni. Hanem mert egyszerűen és tényszerűen tényleg hisztériakeltés folyik a Szabadság téren állítandó emlékmű ügyében. Nyilván aktuálpolitikai céloktól vezérelve, egyesek kordont bontanak és antiszemitizmust kiáltanak; mások pedig a »szervezett holokausztiparból« vezetnek le mindenféle elméleteket. Erről a témáról pedig nem lehet viccesen értekezni. (Az esztétikai vita – no az tényleg nevetséges! De a valódi disputa tartalma komoly.)
Hiszem, hogy a kordonbontó, hisztériát keltő politikusokon túl, létezik másfajta balliberális értelmiség, amely megértőbb és elfogadóbb; illetve a jobboldalon nemcsak a Jobbik mindent elutasító véleménye állítható szembe ezzel. Így hiszem, hogy a kultúrharc helyett lehetséges a kompromisszum. S ezzel nem vagyok egyedül, mert jobbról-balról is hallani olyanokat, hogy le kellene hámozni az aktuálpolitikát az egész ügyről. És megérteni a másikat! Mert megértés és empátia nélkül nincs közösség. Csak gyűlölködő, széthúzó, atomizált egyének »homo homini lupus«-szerű, egymást csesztető csőcselék. Demokrácia helyet pedig Ochlokrácia…”