Varga: Nem kell módosítani a költségvetést

2014. február 18. 21:52

A magasabb árfolyamszint ellenére sem kell az idei költségvetést módosítani Varga Mihály szerint, de bízik abban, hogy az átlagos árfolyamszint alacsonyabb lesz. A nemzetgazdasági miniszter az MNB kamatcsökkentéséről elmondta, hogy a monetáris tanács tagjai felkészült emberek, és biztosan mérlegelték, mire van szüksége a magyar gazdaságnak.

2014. február 18. 21:52

Nincs szükség az idei költségvetés módosítására a jelenlegi magasabb árfolyamszint miatt – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a keddi kamatdöntéssel kapcsolatban. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 15 bázisponttal 2,70 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden. 

A kamatdöntéséről Varga Mihály korábban azt mondta, bízik abban, hogy a monetáris tanács értékeli a kialakult szituációt, és felelős döntést hoz. Arra a kérdésre, hogy a monetáris tanács az általa elvártnak megfelelő döntést hozott-e, Varga Mihály kijelentette: a monetáris tanácsban felelős, felkészült szakemberek vannak, akik nyilván értékelték azt, hogy a magyar gazdaság milyen pályán van, figyelembe vették a gazdasági növekedés, az infláció, valamint a külkereskedelmi mérleg alakulását. 

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: figyelni kell arra, mi a magyar gazdaság, a magyar államháztartás érdeke. A 2014-es költségvetést a jelenleginél alacsonyabb árfolyamszinttel tervezték; a monetáris tanács nyilván ezt a szempontot is mérlegelte a döntésnél. Szerinte el kell telnie néhány napnak, hogy kiderüljön, hogyan hatott a magyar gazdaságra az újabb kamatcsökkentés. 

Varga kijelentette: nem kell módosítani az idei költségvetést a jelenlegi magasabb árfolyamszint miatt. Ennek oka egyrészt, hogy az árfolyamgyengülésnek túlnyomórészt külső oka van, másrészt pedig a költségvetésben jelentős, 220 milliárd forintos tartalékokat állítottak be. Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy az év átlagában a jelenleginél alacsonyabb árfolyamszint alakul majd ki, és a befektetők előbb-utóbb látni fogják, hogy a magyar gazdaság fundamentumai stabilak.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mimes
2014. február 19. 07:21
"...a monetáris tanácsban felelős, felkészült szakemberek vannak..." - Au. Ez fájt. "...a költségvetésben jelentős, 220 milliárd forintos tartalékokat állítottak be" - Nem ezt a pénzt költik mostanában stadionokra, ilyesmikre? (persze, lehet tévedek...) Egyébként a nemzetgazdasági miniszterünk kicsit sokat használja a "bízik" szót... És ez baromira nem bizalomgerjesztő! (Én is bízok abban, hogy este kihúzzák a számaimat a lottón, de azért nem alapozom rá a családi költségvetést...)
csuka
2014. február 19. 06:53
"...BÍZIK ABBAN, hogy az átlagos árfolyamszint alacsonyabb lesz." Ideje megint meghívni valamelyik sámánt, az megoldja a problámát!
nyugalmazott tanár
2014. február 19. 06:09
Nézzen mát utána valaki, hogy mekkora béreket fizetnek a gyurcsányi érdekeltségbe tartozó cégek. Mi áll a szociális érzékenységről és a szegénységről hírdetett hablaty mögött? Meg fognak lepődni. Vagy mégsem?
Akitlosz
2014. február 19. 01:21
Még nem. Mikor volt utoljára olyan költségvetés, amelyiket nem kellett módosítani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!