Nők elleni erőszak – jogszabályok híján a média segíthet?

Nők elleni erőszak a médiában címmel rendezte a Budapesti Kommunikációs és Üzlet Főiskola (BKF) legutóbbi kerekasztal-beszélgetését. A fiatal médiamunkások egy korábbi fórumukon az élettársát bántalmazó Damu Roland ügyével kapcsolatban a sajtó munkatársait arról kérdezték: miért csupán a bulvársajtó foglalkozik egy ilyen társadalmai szempontból fontos, és valójában sokakat érintő és érdeklő témával? A 168 Óra, a HVG, a Heti Válasz és a Magyar Narancs részéről a fiatalok akkor olyan elutasító válaszokat kaptak, mint a koncepció hiánya, a lap profiljától elütő téma, vagy a nemkívánatos bulvár elemek. A főiskolai félév utolsó tanítási napján a diákok egy jogvédőt, egy szociológust, és egy, a témában jártas újságírót szólítottak meg - ismét a bántalmazott nők ügyében.

A Média Műhely egy tagja statisztikai adatokkal vezetette fel a témát: Magyarországon hetente legalább egy nő válik partnerkapcsolaton belüli erőszak áldozatává, de mindössze 13 százalékuk fordul hatósághoz, az pedig kétharmaduknak tud ténylegesen segítséget nyújtani. Elhangzott: sajnos kevés pontos és friss adat áll az érdeklődők rendelkezésére.

„Ha valami nem látható, az nehezen ragadható meg” – reagált az elhangzottakra Spronz Júlia ügyvéd, jogvédő, a Patent Egyesület képviseletében. „A láthatatlanból a látható tartományba vinni – ez az első lépés a statisztikai adatok számának növeléséhez” – mondta, majd hozzátette, Magyarországon már ennél az első lépésnél elakadt a kívánatos folyamat.  Közölte: a hatóságok szemében – statisztikai szempontból legalábbis - nincs olyan bűncselekmény, hogy partnerkapcsolaton belüli erőszak, nők elleni erőszak, családon belüli erőszak. „Az ezekre vonatkozó számokat a rendőrségen hasra ütéses alapon vonják le az összesített listákból” – mondta. Spronz Júlia megjegyezte: szerinte a szóbeli, az érzelmi, a testi, a gazdasági, a szexuális erőszak, sőt, a jogi, azaz az eljárási erőszak is egy kategóriába sorolható. „Ezek mindegyikének a hétköznapi hímsovinizmus áll a hátterében, ideológiai háttere pedig a szexizmus.”

Zsolt Péter szociálpszichológus, médiakutató egyetlen férfi meghívottként kiemelte a férfiakkal szembeni erőszak fontosságát is. Mint mondta, „elborzadnánk, ha az erre vonatkozó felméréseket is vizsgálnánk”. Spronz közbeszúrta: a férfiak elleni erőszak nem jogi probléma és nem társadalmi jelenség. Az ügyvéd ezt inkább a romák diszkriminációjához hasonlította, a felek egyenlőtlenségét, a kommunikációs problémákat emelte ki. Hozzátette ugyanakkor: a nők ellen irányuló agresszió nem ez.

Általánosságban a problémakörről szólva Zsolt Péter elmondta, olyan személyek válnak érintetté, akiknek „nincsenek más eszközeik az agresszión kívül”. „Ez a tipikus egy ágyban az ellenséggel helyzet, ahol csak a konfliktuskezelés jelenthet megoldást” – mondta a szakember, aki azonban arról is beszámolt, hogy az elfajult kapcsolatok tagjainak kezelését sok mediátor eleve nem vállalja. Zsolt Péter kiemelte: az ilyen esetekben az elkövető is áldozat, hiszen sérült, szociális problémákkal küzdő ember. Mindezt a kognitív disszonancia redukciójával, vagyis azzal magyarázta, hogy a bántalmazó felek többnyire feloldják magukat a bűn nyomása alól olyan fikciókkal, mint hogy „a nő megérdemli a verést”.  „A folyamat azután eszkalálódik, a második pofon már könnyebben csattan el” – állította a a szociálpszichológus. A feminista megközelítés nézőpontjából Zsolt Péter elmondta, a férfiak ugyanúgy szenvednek a hatalomtól, az egyoldalúságától, az alá-fölérendeltség viszonyaitól, mint a nők.

Magyarországon tradicionálisabb a közfelfogás az emberi kapcsolatokat illetően, mint Nyugat-Európában, és ez a médiában is megjelenik. „Hogy az újságírók érzékenyebbek legyenek erre a problémára, hogy megfelelően tudják ezt kezelni, képezni kellene őket” – mondta Zsolt Péter. Megjegyezte: a jó szándék nem elég, sőt, ellentétes hatású is lehet. Hozzátette: „a média nem sokkal különb, mint a társadalom maga”, még a magasabb presztízsű lapok is csupán átlagos szinten foglalkoznak az ilyen ügyekkel, így nem nyújthatnak segítséget.

„Az embereket ugyanakkor érdekli más családok intim szférája, egészen a legapróbb részletekig” – kapcsolódott be a beszélgetésbe Munk Veronika, az Index újságírója, aki korábban cikksorozatot készített a témában. „A média nagyon fontos szocializációs intézmény, befolyásolhatja, hogy mit gondolnak az emberek a verésről” – mondta. Munk szerint a sajtó megtörheti az „ilyen csak másokkal történhet meg hitet” is, közelebb hozhatja, emberibbé teheti ezt a fontos problémát. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyes médiumok elindíthatnak egy pozitív folyamatot, de elsősorban a hatóságoknak kellene cselekedniük, a meglévő törvények értelmében.

„A nők elleni erőszak megoldása az elkövető felelősségre vonása, a nő védelme”, de a pontatlan magyar jogszabályok ezt nem teszik lehetővé – vélekedett Spronz Júlia. Az Index munkatársa megerősítette: nincsenek meg Magyarországon azok a törvények, amelyek a nők elleni erőszakot megfelelően kezelnék. A bizonyos szinten megoldást kínáló médiára visszatérve Munk Veronika elmondta, „a televíziók esetében a rövid adásidő alatt nem is lehet egy ilyen téma mélyére menni”, az általa összeállított, képekkel közölt mélyinterjúk és átfogó riportok erre több lehetőséget adtak. Az újságíró beszámolt róla, álnéven kezelte riportalanyait, de arcukat képeken bemutatta. „Ez tudatos koncepció volt, hogy az olvasók kötelesek legyenek szembenézni az áldozatokkal.”

Spronz Júlia ekkor határozottan kiállt a bántalmazottak jogai mellett, több, az áldozatokra nézve rendkívül kellemetlen következményeket is felsorolt a felismerésre lehetőséget adó fényképek kapcsán. Az újságíró úgy reagált: „60-70 ezer ember olvas egy ilyen cikket, nem a riporter feladata az áldozatok helyett dönteni alanyi jogaikról”. Hozzátette: a képpel illusztrált sajtómegjelenések sokkal több olvasót vonzanak. Beszámolt továbbá olyan esetekről is, amikor egy társa által bántalmazott hajléktalan a képek nyomán kapott albérletet, illetve egy másik esetben egy asszony így talált munkát.

Zsolt Péter úgy látta, az áldozatot elsősorban a rövid hírek esetében kell védeni, a feltáró újságírói munka, a mélyinterjúk, a komoly riportok, a kutatások jogosultak az arcok bemutatására, a befogadók képek általi megdöbbentésére. Véleménye szerint egy ilyen beszámoló után a bántalmazott megszabadulhat a ránehezedő nyomástól, magabiztosságot nyerhet, pozitív irányba változhat a személyisége. A Patent Egyesület nevében Spronz úgy reagált, örülnek neki, ha egy médium komolyan foglalkozik a családon belüli erőszakkal, de „elképzelni sem tudom, mi a különbség egy hosszabb és egy rövidebb interjú között beazonosíthatóság szempontjából”. Elmondta, jogvédőként, ügyvédként szigorúan titkosítja a személyes adatokat, nemcsak a rágalmazási perek elkerülése végett, hanem mert ez minden személy és annak családjának egyértelműen érdeke. Szemléltetésként arról beszélt, a Playboy címlapján szereplő nők is megbánják fotóikat évekkel később, amikor gyerekeik szembesülnek azokkal.

A beszélgetés során felmerült, talán az elkövetőkkel kellene foglalkoznia a nyilvánosságnak, nem az áldozatokkal. A indexes riporter tapasztalatai szerint ők kevésbé adják arcukat egy ilyen projekthez, ő maga egyetlen vállalkozót sem talált. Spronz Júlia cáfolta, hogy ez általános tendencia lenne: „találkoztam olyannal, aki kijelentette, hogy rajta már csak a nyilvánosság segíthet, és ez be is igazolódott”.

Az erőszak nyilvánossága az olvasókra nézve is veszélyeket jelenthet – hívta fel a jelenlévők figyelmét a Média Műhely egy tagja, utalva az újságírók által tévesen használt szakszavakra, a félrevezető zsurnalizmusokra, a romantikus túlzásokra. Elhangzott: a sajtóban terjedt el többek között az az elkövetőket részben felmentő téveszme is, hogy az áldozat maga választotta erőszakos párját. Zsolt Péter szerint az áldozatok részben tényleg maguk választják ezt az utat: „van, aki társat keres, van aki támaszt, akad, aki belesodródik”.

„Tíz ujjamon meg tudom számolni, hány olyan kapcsolatot tudok, ahol a két fél egyenrangú akár csak a házimunkák ügyében is” – jelentette ki Spronz Júlia, aki szerint nincs nagy ugrás az ilyen mindennapi feladatok beosztásai, és az erőszak között. Zsolt Péter közbevetette: a nemek viszonyában ott van a konfliktus. A jogvédő záró szavai szerint az erőszak nem egyenlő a konfliktussal és az agresszióval: az erőszak szisztematikus, hosszú távú, célja a hatalom megszerzése és fenntartása.