A Jobbikkal szövetséges Magyar Gazdák Termelő Szövetsége (Magatesz) elnöke, Krasnyánszky Béla szerint „hazárdírozás", „összejátszás" és „korrupció" érhető tetten a kecskeméti Mercedes-gyár létrehozása során. A 441 hektáros Mercedes-telek 170 egykori tulajdonosa közül heten bírósághoz fordultak, mert úgy vélik, hogy kisemmizték őket, amikor földjeiket eladták. Az, hogy mit és miért követelnek, nem világos.
A bírósághoz fordult gazdák azt sérelmezik, hogy a hektáronkénti 14 millió forintból 36 százalék a közvetítő zsebébe vándorolt (a 6 millióra érvényes 3 százalék és a felette lévő 8 milliót terhelő 50 százalékból ennyi jön ki). Úgy tudni, ők azok, akik azután kötöttek szerződést a Best Investtel, hogy annak ügyvezetője már tudta, hogy a terület a Mercedesnek kell. Ám ahogy a többiek, így ők is messze áron felül válhattak meg a földjeiktől: a 600-800 ezer forintot érő hektárokat - a sikerdíj levonását beleszámolva - 9 millióért adták el. Heten összesen 643 millió forintot kaptak a gazdák.
Krasnyánszky szerint a Mercedes-gyárral „egy kis Németország jön létre Magyarország szívében. Abba a programba illik ez, amit Simon Peresz hirdetett meg két évvel ezelőtt, amikor azt mondta, nem kellenek katonák és fegyverek, Magyarországot, Lengyelországot, Manhattant és Romániát is fel fogják vásárolni" - jegyezte meg például. Azzal kapcsolatban, hogy mi köze Simon Peresznek a Mercedeshez, azt mondta, ugyanahhoz az érdekkörhöz tartoznak. A munkahelyteremtésről azt állította, hogy a dolgozók többsége német lesz, „nem véletlen, hogy már működnek német nyelvű óvodák és iskolák a térségben". Állítását azonban nyomban cáfolta is, mert következő mondatában azon sajnálkozott, hogy a németeknek csak az olcsó magyar munkaerő kell. „Vissza kellene állítani az eredeti állapotot, vagyis visszahordani a földréteget, amit elhordtak, mi pedig vállaljuk, hogy akár társadalmi munkában is megműveljük a területet" - fogalmazott Krasnyánszky Béla.
A Jobbik partnerszervezete megakadályozná a Mercedes-beruházást (Hetek)