A bukás receptje a baloldal migrációs politikája

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
 

„Vége a globális jobboldal dominanciájának”; „sötét jövő vár a bevándorlásellenes populistákra”, „a gyökeres szemléletváltozás szele söpör majd végig Amerikától Európáig” – ilyen és ehhez hasonló szalagcímek, médiabeszámolók, illetve politikai elemzések tömkelegével találkozhattak azok, akik két és fél évvel ezelőtt az Egyesült Államokban véleményes körülmények között elnökválasztást nyerő demokrata Joe Biden beiktatási ceremóniáját kísérték figyelemmel. Mint az az akkor jegyzett legtöbb fősodratú kommentárból kiderül, Washingtonban és Brüsszelben is egyaránt oly mértékű politikai befolyást társítottak a demokrata elnök személyéhez, hogy az akkori feltételezések szerint Biden az amerikai politikai trendhullámok megváltoztatásán túl az európai politikára is sorsdöntő hatást gyakorol majd. 

E jóslatokat pedig látszólag csak megerősíteni tudta az ukrajnai háború, amely áttételesen lehetőséget biztosított az iménti gondolatmenet igazolása mellett arra az okfejtésre is, miszerint az európai politikából egyre inkább kiszoruló félben lévő konzervatív erők végleg elveszíthetik társadalmi felhatalmazásukat azzal, hogy a nemzetközi közösségek kiszolgálása helyett, a különutasság elvét alkalmazva a saját állampolgáraik érdekeit helyezik előtérbe. 

Azonban az idő múlásával – miképpen azt már a múltban nem egyszer láthattuk – 

 Ugyanis a háború farvizén éppen Joe Biden, valamint Brüsszel számos, nyílt társadalmat elősegítő intézkedésének bevezetése – mint a határvédelem kérdésének általános értelemben vett zárójelbe tétele, a legális migráció ügyének erőltetett napirenden tartása, illetve a migránskvóta elfogadása – ellenére történtek tektonikus jellegű politikai változások Európában, amik elsősorban a bevándorlással függtek össze. 

Érdekesség, hogy ezeknek a folyamatoknak az előszelére, az Európán belüli „jobbratolódások” bekövetkeztére elsőként épp a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor hívta fel a figyelmet a tavaly nyáron, Tusnádfürdőn elmondott beszédében. Mint azt a kormányfő akkor kifejtette, „a migráció kettéválasztotta Európát. Azt is mondhatnám, hogy a Nyugat kettévált. […] Ugyan most kevesebb szó van a migrációról, de higgyék el, hogy semmi sem változott”. Majd a nyugati migránspárti politika okozta kontinentális törésvonal kapcsán hozzátette: „Európa két fele között egy csata zajlik […] itt van Európa, illetve a Nyugat másik fele, ez Közép-Európa, ezek vagyunk mi. Azt is mondhatnám, hogyha nem lenne egy kicsit zavaros, hogy a Nyugat, mondjuk úgy, hogy szellemi értelemben Közép-Európába költözött. A Nyugat itt van, ott pedig már csak a poszt-Nyugat maradt”.

Hogy a miniszterelnök ezzel kapcsolatban pontosan milyen politikai folyamatokra és érdemi átrendeződésekre is célozhatott tavaly nyáron, az elmúlt szűk egy év politikai eseményei megfelelő magyarázatként szolgálnak. 

Elsőként a 2022 szeptember eleji

amikor a hagyományosan szociáldemokrata irányultságú északi országban hosszú évek után a jobboldal került hatalomra, egyetlen össztársadalmat érintő probléma, az illegális bevándorlás és az azzal kapcsolatos bűnözés miatt. Kifejezetten beszédes, hogy az akkori választási kampány már olyannyira menthetetlenül az illegális migrációról szólt, hogy a bevándorlásellenességgel aligha vádolható, épp versenyben lévő szociáldemokrata miniszterelnök, Magdalena Andersson is arról beszélt, hogy „Svédországban túl messzire ment a szegregáció, mostanra már párhuzamos társadalmak alakultak ki. Ugyanabban az országban élünk, de teljesen eltérő valóságokban.”

Azonban a migráció ügyében kibontakozó, európai politikai harcról szóló orbáni meglátás a svéd jobboldali fordulat után néhány héttel Olaszországban is érvényesnek bizonyult. Ennek folyományaként Olaszország első női miniszterelnöke szövetségeseivel együtt, egy kifejezetten szuverenista és bevándorlásellenes kampányt folytatva mért megsemmisítő csapást mért a migrációpárti baloldalra. Hogy e megosztó kérdés valójában mennyire formálta át a déli ország szavazóinak politikai gondolkodását az évek alatt, hűen érzékelteti az a tény, hogy Olaszországnak több mint egy évtized után lett csak ismét egy olyan jobboldali kormányfő vezette, tisztán konzervatív kormánya, 

Ám a tusnádfürdői jóslat úgy tűnik, hogy kiállta az idő próbáját, ugyanis az idei év első nyári hónapjának végén nemcsak Görögországban, hanem Németországban, járási szinten is bekövetkezett a migráció mentén történő politikai jobbratolódás. Emlékezetes, hogy két héttel ezelőtt tette le miniszterelnöki esküjét az a Kiriákosz Micotákisz, aki pártjával, az Új Demokráciával szintén évtizedes szocialista választói gyökerek kigyomlálásán keresztül, egy kifejezetten migránsellenes kampánnyal ért el Görögországban egy újbóli, megerősítő győzelmet. A jobboldali görög kormány nemzetközi jelentőségét pedig mi sem támasztja alá jobban, minthogy Micotákisz győzelmét követően Orbán Viktor az elsők között gratulált, hangsúlyozva, hogy örömmel bízik benne, hogy „folytatni tudjuk a korábban megkezdett közös munkát és tovább erősíthetjük kétoldalú kapcsolatainkat az illegális bevándorlás megállítása területén”.

S bár az imént említett, masszív jobboldali győzelmek komoly csorbát ütöttek a nemzetközi baloldal renoméján, talán a legnagyobb pofont nem is olyan régen, a németországi Sonneberg járásban kellett elszenvednie a progresszív politikai elitnek. Ugyanis a bevándorlásellenes AfD történetében először nyert el arra lehetőséget, hogy járási adminisztrációt vezethessen, ráadásul oly módon, hogy több mint ötszázalékos különbséggel győzte le ellenfelét, a CDU jelöltjét, aki mögött a teljes baloldali ellenzék (SPD, Zöldek, FDP) felsorakozott. Mondani sem kell, ennek az átütő győzelemnek országos szinten is meglett a következménye, hiszen a nemrég, a ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint jelenleg az AfD-re a választók 19 százaléka szavazna, melynek értelmében a párt pillanatnyilag előlépett Németország második számú politikai erejévé.

Mindezek tükrében talán nem meglepő, hogy az egyre több európai országban bekövetkező jobboldali fordulat után minden jel arra enged következtetni, hogy Spanyolországban is érvényessé válik majd a magyar miniszterelnök jóslata. A felmérések szerint ugyanis a május végi helyhatósági választásokon gyatrán teljesítő szocialista kormány egy hasonló politikai kudarcra készülhet a július végére kitűzött parlamenti választáson, melynek egyik legfontosabb napirendi témája szintén a migráció és annak megfelelő kezelése. A részletekből kiderül, ha a Néppárt, illetve a migránsellenes Vox szövetséget köt, akkor elegendő mandátumot szerezhet a két szervezet ahhoz, hogy abszolút többséget alkosson a 350 fős alsóházban, 

Amennyiben pontosnak ígérkeznek az egyelőre egybevágó előrejelzések, s Madridban valóban konzervatív kormány alakul majd, könnyen lehet, hogy az európai ügyekben már eddig is megkerülhetetlen szerepkörrel bíró magyar miniszterelnök immár nemzetközi értelemben is elnyeri vátesz szerepét.