Gyerekként felgyújtotta a saját házukat, most meg Olaszország miniszterelnöke

„Giorgia Meloni Magyarországról, és általában, Olaszországon kívülről nézve villámgyors karriert futott be, és meglepően fiatalon lett a jobbközép szövetséget vezető politikusként az ország első miniszterelnöke. Pedig még 2019-ben is kérdéses volt, hat évvel korábban alapított pártja egyáltalán talpon marad-e. Akkor el is gondolkodott, hogy hagyja a francba az egészet, pedig egész addigi élete a politikáról szólt. Aztán jött a felemelkedés, az Olasz Testvérek (Fratelli d’Italia) a 2019-es európai parlamenti választásokon hat százalék feletti eredményt ért el, és innen nem is volt megállás odáig, hogy 2022-ben, az előrehozott parlamenti választásokon elhozzák a szavazatok 26 százalékát.

Ezzel Meloni csúcsra ért. Nem is rossz eredmény, pláne, ha megnézzük, honnan indult.

Giorgia Meloni nem valami vicces alak. És ahogy az a szélsőjobbosokról azért általánosságban elmondható, akkor a legijesztőbb, amikor megpróbál az lenni. Amikor a posztfasiszta Olasz Szociális Mozgalomban átélt, korai éveiről mesél, hogy mekkora buli volt az egész mozgalmárkodás, és milyen jókat szórakoztak, az olyasmi, mint amikor a magyar propagandatévések a nyakukon kidagadó érrel bizonygatják, hogy de bizony, ők is nagyon viccesek tudnak lenni. Meloni már kislányként is szigorú és lobbanékony volt, még saját bevallása szerint is. És ez azóta se változott. Könyvéből kiderül, hogy gyakorlatilag nonstop harcban áll a világgal, hogy a baloldal puszta létezése is felidegeli, hogy úgy érzi, folyamatosan támadják, és hogy egészen stabilan meg van róla győződve, hogy mindenben neki van igaza.

Vannak olyan nők, akik szeretik azt mondani magukról, hogy igazából sose szerették a babákat, és már gyerekkorukban is inkább a fiúkkal játszottak fiús játékokat. Valami hasonló Meloni hozzáállása is saját nőiségéhez és a feminizmushoz. Könyvében hosszan fejtegeti, hogy nem támogatja a női kvótát, mert abban hisz, hogy mindenki a képességei miatt kerülhessen csak pozícióba. És úgy véli, ez nőként is végigvihető, bár akaratlanul többször is beismeri, hogy egy nő számára ez sokkal több munkával és nehézséggel jár. Érdekes, hogy arról is ír, pártján belül mennyire nem érezte soha, hogy nőként lekezelnék, de később olyan meredek sztorikat mesél, amik azért nem egészen ezt tükrözik.”

Nyitókép: Alberto Pizzoli/AFP