Jó lenne az egész világot nácitlanítani, de Putyint ez baromira nem érdekli

„Putyin egyik ürügye a háborúra, hogy Ukrajnát »nácitlanítani« kell. Ez, persze, baromság, mármint jó lenne az egész világot nácitlanítani, de Putyint ez baromira nem érdekli, hívószó, lózung, amivel otthon el akarja adni a háborúját (nem fog sikerülni). Hazugság, mint lényegében minden casus belli, amióta világ a világ. Ráadásul nácik (mindenféle orosz fasiszták) bőven akadnak Putyin kapcájában is. 
Putyin háborút akart, és a háborúkhoz ürügyekre és indokokra van szükség. Ezek MINDIG hazugságok, azon egyszerű oknál fogva, hogy emberi szempontból racionális indok a háborúra nem létezik (az üzleti és politikai racionalitás totálisan más dolog, de azoknak meg nem kellenek ürügyek). 
Ettől még viszont nem kellene átesni a ló másik oldalára, ahogy Ungváry Krisztián teszi telexes cikkében (Ukrán és orosz fasiszták – egykor és most). Stepan Bandera, akit Ukrajnában amolyan félhivatalos nemzeti hősként tisztelnek, bizony, náci volt. Ám Ungváry valami aktuálpolitikai késztetésből elkeni a dolgot, mismásol. Bandera, állítja, csak afféle ukrán nacionalista volt, és persze, antiszemita is, de hát ki nem volt akkor az – sóhajt Ungváry –, hiszen még Horthy is az volt! Elegáns. 

Ungváry nyilván pontosan tudja, hogy az ukrán nacionalista Bandera a náci Abwehr fizetett ügynöke volt, aki a Gestapo segítségével állított fel

Csak elfelejti megemlíteni. Ahogy nyilván azt is tudja, csak nem ide illőnek gondolta, hogy Bandera természetesen nem egy »független ukrán államot« akart a nácikra alapozni, hanem egy náci bábállamot, aminek még az alkotmányában is szerepelt volna a náci Németországgal és személyesen Adolf Hitlerrel való organikus szövetség – csak, amint az Bandera legnagyobb megdöbbenésére kiderült, a nácik – pontosabban Himmler – ebből sem kértek, Banderából nem lehetett ukrán Szálasi, és a Gestapo társaival együtt letartóztatta. Berlinbe vitték derék cimborájukat, majd rövid hezitálás után – aminek során éppúgy felmerült, hogy elengedik, mint az, hogy kivégzik – végül elfektették az ügyet és Banderát. Bandera – amint azt Ungváry is írja – valóban a sachsenhauseni koncentrációs táborba került. Amit Ungváry nem ír: nem a lágerbe, hanem egy VIP-zárkába, lényegében szigorú házi őrizetbe. »Talán jó lesz még valamire« – gondolták róla gazdái. 1944 őszén aztán újra elővették, hogy diverzánsként újra Ukrajnába küldjék, de erre már nem került sor, bár Bandera lelkesen vállalta volna a feladatot. 

Bandera 1941-ben, amint a nácik bevonultak Ukrajnába, azonnal zsidóellenes (és lengyelellenes) pogromokat szervezett. Ezeket Ungváry kicsit furcsán értékeli. Véleménye szerint nem igazán a banderisták, az »ukrán nacionalisták« tehettek a pogromokról, hanem a sztálini NKVD, amiben – írja Ungváry – sok zsidó volt. A szovjet vereségre következő pogromok Ungváry szerint csak erre adott válaszok voltak – vagyis, logikája szerint, végső soron kicsit maguk a zsidók tehettek azokról. Ilyen szép kövér relativizálásra maga Ernst Nolte is büszke lenne. (Hasonlóan »igazolták« a Horthy–korban a fehérterrort, illetve igazolják ma is azok, akik igazolni akarják.)

A pogromok mögött mindig és mindenhol sok tényező van: hagyományok, tévhitek és babonák, történelmi kontextusok és sérelmek, uszítás és propaganda, politikai és gazdasági célok, kisebbrendűségi érzés, tudatlanság, szadizmus – de az elsődleges felelősök a pogromok (és népirtások, háborúk, stb. stb.) konkrét szítói és elkövetői. Egészen elképesztő beleállni abba a logikába, hogy – mint Nolte, aki a nácizmust csak a sztálinizmus fenyegetésére adott válasznak, kvázi védelmi reakciónak tekintette – a banderisták pogromjai, ha nem is helyesek, de már-már érthetőek voltak: afféle eltúlzott válaszok. 
Eleve rémisztő tévút – legalábbis szerintem – a mai háborút az 1940-es évek viszonyaival magyarázni, Putyin ostoba (pontosabban: az ostobáknak szánt) nácizása miatt a történelmet finoman átírva felmenteni az akkori (és mai) ukrán nácikat. Van ilyen műfaj persze, emlékezetpolitikának nevezik. Én úgy látom, az nem történészi feladat. Erre vannak a politikusok. 
Meg arra, hogy például ilyen háborúkat csináljanak, mint ez a mostani. Többek között az emlékezetpolitikára (lásd: történelemhamisítás) támaszkodva. Erre nem árt emlékeznünk.”

Nyitókép: MTI/AP/Andrew Marienko