„Putyin egyik ürügye a háborúra, hogy Ukrajnát »nácitlanítani« kell. Ez, persze, baromság, mármint jó lenne az egész világot nácitlanítani, de Putyint ez baromira nem érdekli, hívószó, lózung, amivel otthon el akarja adni a háborúját (nem fog sikerülni). Hazugság, mint lényegében minden casus belli, amióta világ a világ. Ráadásul nácik (mindenféle orosz fasiszták) bőven akadnak Putyin kapcájában is.
Putyin háborút akart, és a háborúkhoz ürügyekre és indokokra van szükség. Ezek MINDIG hazugságok, azon egyszerű oknál fogva, hogy emberi szempontból racionális indok a háborúra nem létezik (az üzleti és politikai racionalitás totálisan más dolog, de azoknak meg nem kellenek ürügyek).
Ettől még viszont nem kellene átesni a ló másik oldalára, ahogy Ungváry Krisztián teszi telexes cikkében (Ukrán és orosz fasiszták – egykor és most). Stepan Bandera, akit Ukrajnában amolyan félhivatalos nemzeti hősként tisztelnek, bizony, náci volt. Ám Ungváry valami aktuálpolitikai késztetésből elkeni a dolgot, mismásol. Bandera, állítja, csak afféle ukrán nacionalista volt, és persze, antiszemita is, de hát ki nem volt akkor az – sóhajt Ungváry –, hiszen még Horthy is az volt! Elegáns.
Ungváry nyilván pontosan tudja, hogy az ukrán nacionalista Bandera a náci Abwehr fizetett ügynöke volt, aki a Gestapo segítségével állított fel
terrorista diverzánsalakulatokat, hogy az ukrán területek német megszállását előkészítse.
Csak elfelejti megemlíteni. Ahogy nyilván azt is tudja, csak nem ide illőnek gondolta, hogy Bandera természetesen nem egy »független ukrán államot« akart a nácikra alapozni, hanem egy náci bábállamot, aminek még az alkotmányában is szerepelt volna a náci Németországgal és személyesen Adolf Hitlerrel való organikus szövetség – csak, amint az Bandera legnagyobb megdöbbenésére kiderült, a nácik – pontosabban Himmler – ebből sem kértek, Banderából nem lehetett ukrán Szálasi, és a Gestapo társaival együtt letartóztatta. Berlinbe vitték derék cimborájukat, majd rövid hezitálás után – aminek során éppúgy felmerült, hogy elengedik, mint az, hogy kivégzik – végül elfektették az ügyet és Banderát. Bandera – amint azt Ungváry is írja – valóban a sachsenhauseni koncentrációs táborba került. Amit Ungváry nem ír: nem a lágerbe, hanem egy VIP-zárkába, lényegében szigorú házi őrizetbe. »Talán jó lesz még valamire« – gondolták róla gazdái. 1944 őszén aztán újra elővették, hogy diverzánsként újra Ukrajnába küldjék, de erre már nem került sor, bár Bandera lelkesen vállalta volna a feladatot.