Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Egyfajta újkommunista hívószóként alkalmazzák a társadalmi igazságosság kifejezést.
„Mindig fogékonyabbak vagyunk a szegénységre és a szerencsétlenebb embertársaink sorsára, ha karácsony közeleg, ezért ilyenkor könnyebben és többet adunk viszonzás nélkül. Persze nem teljesen viszonzás nélkül adunk, hiszen cserébe kapjuk jobb esetben a megajándékozottak örömét, és azt a felismerést, hogy az elesettek az év többi napján is nélkülöznek, olyankor is lehet nekik vagy az őket támogatóknak segíteni például pár tízezer forinttal. Rosszabb esetben viszont a nélkülözők karácsonyi megajándékozása is csak a jólét miatt háborgó lelkiismeret megnyugtatására szolgál, és a jóemberkedők úgy adnak, hogy arról mindenki tudjon a közösségi médiában. Gyakran ők azok, akik máskor is szeretnek hangosan dobálózni az igazságossággal meg a szolidaritással. Karácsony környékén mi is fogékonyabbak vagyunk ezekre a jelszavakra.
A társadalmi igazságosságot olyan értelemben szoktuk hallani a Jó Emberektől, hogy az mindenkinek mindenből juttat, amire szüksége van. Az élhetetleneknek, lustáknak, munkakerülőknek is? Persze! Egyfajta újkommunista hívószóként alkalmazzák ezt, az ő használatukban az egyenlőség olyan leképeződését jelenti, ahol mindenkit eltart a köz. Már ebből is könnyű rájönni, hogy az igazságosság valójában éppen az ellenkezőjét jelenti. Akkor van igazság, ha mindenki a tehetségéből, szorgalmából, tudásából kihozott érdemek arányában részesül a jóból. Nemcsak a lehetőségeken és a társadalmi mobilitáson múlik, hogy kiből mi lesz, hanem magán az emberen is. Aki nem hiszi, az kérdezzen meg erről a mélyszegénységből, reménytelenségből kitört cigányt, vagy gazdag családból származó, mégis kudarcot kudarcra halmozó figurát! Mindkettőjükkel ott van az igazság, jutalmazza őket a cselekedeteikért.”
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton