Tóth Krisztina nem azt mondta, hogy vegyék ki Jókait a tanrendből

„Tóth Krisztina interjúja kapcsán kibontakozott egy szokásos adok-kapok, sok-sok tudatos félreértelmezéssel. Magam is azt gondolom, hogy egy írónőnek ugyanúgy joga van véleményt mondania a kötelező irodalomról, mint egy orvosnak, egy tanárnak, egy villanyszerelőnek, egy államtitkárnak és bárki másnak, akit erről megkérdeznek. Joga van olyasmit is mondani, ami nem vág egybe mások véleményével. Sőt, joga van olyasmit is mondani, amit mások effektíve hülyeségnek tartanak.

Nem azt mondta, hogy vegyék ki Jókait a tanrendből, hogy Jókaitól ne kelljen semmit sem olvasni, hanem egy olyan – meglehet, téves – szempontot vetett fel, amivel lehet egyetérteni, lehet vitatkozni, lehet cáfolni stb. – ez a vita lényege. A verbális erőszak, a félreértelmezés, a csúsztatás azonban nem vita. És ebből a szempontból semmi jelentősége nincs annak, hogy TK mekkora író Jókai Mórhoz képest, ui. ezen az alapon egyetlen jelentős alkotónkról sem mondhatnánk utólag semmit, hanem csupán az ájult csodálat hangján szólhatnánk róluk.

Ami a konkrét ügyet illeti, emlékszem, annak idején számomra sem volt könnyű olvasmány Az arany ember, a két kamasz fiam viszont kimondottan szerette. De arra is emlékszem, hogy amikor 13-14 évesen A kőszívű ember fiait kellett kötelezőként olvasni, hiába kedveltem már akkor is a kort, miután egy jegyzeteletlen kiadás állt a rendelkezésemre, nagyon megszenvedtem a szöveggel, mert a párbeszédek felét nem értettem a sok idegen szó miatt. És nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet Jókaitól abban az életkorban A kőszívű ember fiait kötelezőként olvastatni – s nem lenne-e jobb mondjuk a Csataképek-ből valamelyik novellát, az Egy bált, A tarcali kápolnát vagy a Két menyasszonyt feladni.

Jómagam annak idején imádtam az Egri csillagokat, az egyik fiam pedig nagyon szenvedett vele. Vajon normális dolog-e, hogy még mindig 60-80-100 éves műveltségeszmény alapján választjuk ki a kötelező olvasmányokat? Vajon feltétlenül a hazafias nevelés eszközének kell-e tekinteni a kötelező olvasmányokat, vagy inkább a korosztályi sajátosságoknak megfelelően, a nemi különbözőségeket is figyelembe véve (mert, ahogy több hozzászóló is felvetette, az olvasók fele lány, akik nem feltétlenül a kardozós történeteket kedvelik), érdemes lenne időről-időre ténylegesen felülvizsgálni a listát, s korban, nyelvezetben közelebb álló alkotókat és műveket kiválasztani?”