„A 2008-as világgazdasági válság a neoliberális gazdasági modellnek nem az első válságjele, válságperiódusa volt, mindazonáltal az addigi legsúlyosabb. A nemzeti kormányok ebből a nagyburzsoáziát kimentették, a válság terheit pedig a már addig is kizsákmányoltakra, az alullévőkre hárították.
Ekkortól tömegessé vált az elszegényedés, a bizonytalanság, és kiugróvá az egyenlőtlenség, mely önmagában is egy védelmező apafigura keresésére indította az embereket. Egy olyan apafigura keresésére, akitől nem csak egzisztenciájuk megmentését, de a neoliberalizmus évei alatt megingott, sok esetben összeroppant, vagy ki sem alakult, és a válságban még inkább védtelenné vált személyiségük »újraszerkesztését« is várhatják. Akitől végre megtudhatják, hogy kik is ők valójában – akitől identitást kaphatnak. És nem utolsósorban, aki megmondja, kik a bűnösök rossz életükért.