„Készült tavaly egy zseniális videó: Stockholm utcáin kérdezett meg egy riporter járókelőket, mit gondolnak, be kell-e fogadnia Svédországnak migránsokat. Az összes megkérdezett lelkesen bólogatott: Abszolút! Ez egy jó dolog! Nem probléma! – mondták fel a memoritert. Majd jött a következő kérdés: És vajon a svéd polgároknak be kellene fogadniuk menekülteket a saját házaikba? Mire a derék járókelők: Abszolút! Ez egy jó dolog! Nem probléma! – Remek, remek, mondta magában a riporter, és tovább kérdezősködött: Ha úgy adódna, esetleg Ön is befogadna egy menekültet a saját otthonába? »Igen, miért ne, abszolút!!« – hangzott ismét a válasz a sok-sok nyitott, befogadó svéd szájából.
S ekkor odalépett a maghrebi Ali, a maga konkrét valóságában. »Ali épp otthont keres. Elvinné esetleg magához?« – tudakolta a riporter. Mire az addigi egyhangú, tankönyvszagú válaszok helyett mintegy varázsütésre záporozni kezdtek a szenzációsabbnál szenzációsabbak: »Ma nem jó, mert állásinterjúra megyek, utána pedig… sajnos nincs nálam hely«; »Úú, nem, sajnos, mert épp hányt a kislányom«; ,»Holnap hajnalban kell elindulnom, nem jó«. És ahogy az egyikőjük gyönyörűen összefoglalja: »De elméletileg természetesen hazavinném. Csak nem itt és most.« Hát ja. A magyarok legalább őszinték.”