A hiba, melyet elkövetünk

„A rombolás korát éljük. Előbb az intézményeket, a társadalmat alkotó struktúrákat, mint a család, aztán magát a józan észt rombolta a magát haladásnak nevező új barbarizmus, most pedig, végezetül, a történelem és a kultúra ellen fordult. Szobrokat döntenek le, könyveket, filmeket tesznek indexre, mert azok – szerintük – rasszisták. Mi pedig cikkeket, tanulmányokat és könyveket írunk, védelmezendő a nyugati kultúrát. Úgy teszünk tehát, mintha egyenlő felekként állnánk szembe egymással, mintha vélemény ütközne véleménnyel, ahol érvek és ellenérvek csapnak össze. Pedig dehogy.

Egyfelől nincs kivel vitatkozni. A vita feltételezné, hogy az ellenoldal, akár csak homályos foltokban is, bírna valamilyen ismerettel a kultúráról. Mintha a szobrok ledöntőinek bármiféle fogalma lenne, kiknek a szobrait dönti le, mintha valaha olvastak volna azokból a könyvekből, melyeket betiltanának. Egyébiránt sohasem értettem, hogy miért akarnak betiltani például könyveket, melyek – notórius írástudatlanságuk okán – amúgy is tilalmasak számukra. A vitának így nemhogy értelme nincs – egészen egyszerűen lehetetlen.

Másfelől, céljaik eléréséhez ők sem a vitát választották. Jól láthatóan nem érdekeltek a kérdések diszkurzív elintézésében. Az erőszakkal pedig nem lehet vitatkozni, azt vagy eltűrjük és alávetjük magunkat, vagy ugyanúgy válaszolunk rá. Tertium non datur – mondaná a művelt néger antifa, ha lenne olyan. Tudom, az eszmék ellen nem lehet puskával harcolni. Ám itt nincsenek eszmék. A csőcselék pusztító, romboló vak dühe van csak, mely örömét leli a rombolásba, hiszen mi másban lelné meg azt, ha az építést nem ismeri. 

A szobrokat, könyveket, képeket (mondjuk képeket még nem romboltak, nyilván mert életükben nem jártak múzeumban) meg lehet és meg kell védeni az erőszak ellen, nyilvánvalóan szintén erőszakkal. Vitatkozni azonban nem kéne. Nem emelhetjük őket a magunk szintjére azzal, hogy vitapartnernek tekintjük a vitaképteleneket. Majd, ha elolvassák, meghallgatják, megnézik és – ami a legfontosabb – megértik mindazt, amit le akarnak rombolni, akkor talán. De ilyen helyzet, minden bizonnyal, nem áll elő. Mert ha valóra válik álmuk, és eltüntetik a régi, »rasszista«, »homofób« és minden más »-fób« műveket a nyugati kultúrából, vajon mi maradhat? Elárulom: gyakorlatilag szinte semmi. Az egész atlanti civilizációt, annak minden szegmensét halott fehér csávók hozták létre. Természetesen a hibáit is, melyeket kijavítani az éppen nem halott fehér csávók dolga – lenne.”