Trianon keselyűi

„Közeledünk a magyarság történelmének egyik leggyászosabb évfordulójához. A száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum nemcsak darabokra tépte Magyarországot, de olyan kényszerpályára lökte, amely nyakunkba zúdította az egész véres 20. századot. Szálasit és Rákosit, a nácikat és komcsikat, az egy évszázada tartó gyűlölködést és lövészárokharcot – ezt mind Trianonnak »köszönhetjük«.

A centenárium alkalmat nyújt a szembenézésre, a következtetések levonására és az emlékezésre. Az égen viszont már köröznek a témára lecsapni kész politikai dögkeselyűk. A DK, aki saját »migránsait« a külhoni magyarokban találta meg, azzal fanatizálva híveit, hogy »az ukránok« és »románok« miatt szegényednek el a magyar kisnyugdíjasok. A FIDESZ, aki igyekszik az egész emlékévet elsunnyogni, akinek elnöke, Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján »okos önmérsékeltre« intett – kivívva ezzel Lendvai Ildikó elismerését is. De talán a legelképesztőbb mind közül a MI HAZÁNK Mozgalom, amely azt ígéri: hatályon kívül helyezik a trianoni békeszerződést.

Felelős párt fejében természetesen meg sem fordul ilyen, hiszen aki elvégezte az általános iskolát tudja, hogy az első világháborút követte egy második, és Magyarország határairól az 1947-es párizsi békeszerződés (pontosabban az azt becikkelyező 1947. évi 18. törvény) rendelkezik.

A Mi Hazánk politikusai ezzel természetesen tisztában vannak, ez mégsem akadályozza meg őket abban, hogy demagóg cikkekkel és videókkal árasszák el a Facebookot. A kezdeményezés bizonyos határon inneni és túli körökben persze nagy tetszést arat. Óriási felelőtlenség ez, amely nemhogy javítana, de bizonyosan rontani fog az elszakított magyarság helyzetén. Mert erről a felvetésről az összes szomszédos ország sajtója úgy fog beszámolni, mintha Magyarország (!) készülne határrevízióra, nem pedig egy partvonalról felelőtlenül óbégató, alig mérhető támogatottságú párt.

Meg lehet majd verni még jó pár magyar srácot Kolozsváron, Pozsonyban vagy Szabadkán az esti buliban; neki lehet menni a helyi magyar egyházaknak, iskoláknak, kulturális intézményeknek; meg lehet győzni a kétkedőket arról, hogy a magyarlakta területek még véletlenül se kapjanak további uniós fejlesztési forrásokat, hiszen a szeparatizmust nem támogatni kell, hanem leverni.

Pedig annyi minden jót is lehetne tenni, amivel segítenénk elszakított honfitársainkat.”