„Néhány hónap múlva túlleszünk a világjárvány okozta megrázkódtatáson. Sok, főleg idős polgártársunk élete árán, sokak megromló egészségének árán, de mégis túlleszünk. Aztán ráeszmélünk, hogy újabb, hatalmas gondok várnak ránk. A világjárvány ugyanis gazdasági világválsággal jár együtt. Rendkívül súlyos következményei lesznek annak, hogy leáll a közlekedés, a kereskedelem, a termelés, a gazdaság, a turizmus, a vendéglátás, általában véve leáll az élet.
Ilyen utoljára a világháborúban fordult elő. Már nincs köztünk az a nemzedék, melynek emlékei vannak arról az időről, amikor nincs nyitva semmi, amikor félni kellett, amikor nehéz volt az élet. Szerencsére az elmúlt évtizedekben elfelejtettük, milyen az. Pedig most újra háború van, igaz, teljesen más, mint 75 éve. A mostani ellenség láthatatlan. De a következmények ugyanolyan súlyosak lesznek, az újraépítés pedig nehéz. Hiszem, hogy közös összefogással ez is sikerülni fog!
Sokat gondolkodtam a jövőn is az erdőt járva. Talán bele sem gondolunk, de a szemünk láttára változik meg körülöttünk a történelem menete. Azt hiszem, hogy a világ már soha nem lesz olyan, mint amilyen néhány héttel ezelőtt volt, mint ahogy megszoktuk eddigi életünkben. Felértékelődik az egészség megőrzésének a szerepe, az egymásra való odafigyelés, a kutatás-fejlesztés, a megelőzés, a védekezés. Megváltozik a nemzetközi diplomácia, a globális kereskedelem, az eddigi talán kicsit túlzott nyitottság. Újra fontosabbá válnak a családok, a baráti kapcsolatok, a helyi közösségek, valamint a nemzeti értékek, hiszen a válságos pillanatokban ezekben tudtunk menedéket találni. A magára oly büszke, ugyanakkor évtizedek óta sajnos fogyó és elöregedő »nyugatnak«, vagy ha úgy tetszik, Európának pedig sok mindent újra kell gondolnia, ha meghatározó szeretne maradni a jövőben is.”