A 2019-es év meg nem énekelt hőse, a Párbeszéd

„Innen nézve az első fontos tanulság a Párbeszéddel kapcsolatban, hogy eredetileg nem arra a szerepre készültek létrehozói, amiben végül viszonylag sikeressé vált ez a párt. 2009-ben az LMP-t még egy egészen másik politikai helyzetben, egészen másfajta politikai kihívásokra választ keresve, egészen másfajta jövő reményében hozták létre alapítói, akik között a későbbi Párbeszéd tagjai szép számmal fordultak elő. Még létezett a kétblokk-rendszer (az MSZP és a Fidesz közötti kartell), s az ökopolitika felé utat kereső politikusok nagyrészt a civil szférából, az akadémiai világból és kisebb részben más pártokból érkeztek, túlnyomóan egy új (1970 után születettekből álló) generáció tagjai voltak, és a fennálló társadalmi-politikai keretek felforgatására törekedtek (ahogy ezt az általuk választott pártnév: Lehet Más a Politika is sugallta), kétfelé is irányuló, de elég erőteljesen a létező és regnáló baloldalra célzott kritikát megfogalmazva.

Ha az MSZP és az SZDSZ nem omlik össze olyan dicstelenül, ha a Fidesz nem kap korlátlan politikai felhatalmazást 2010-ben, és nem él vele vissza olyan gátlástalanul 2010 után, s ha a Jobbik nem nyer még nagyobbat, mint az LMP szintén új belépőként a magyar nagypolitikába, akkor az LMP története egészen másról is szólhatott volna. De a kétblokk-rendszer összeomlott, létrejött a NER és vele egy újfajta politikai szerkezet, amelyet a rezsim hívei és ellenfelei (utóbbiak nem mindig értve, miről is beszélnek) centrális erőtérnek hívtak. Ilyen körülmények között pedig az LMP eredeti célja értelmetlenné vált, s csak az volt a kérdés, hogy milyen új célt találjanak maguknak.

Ássák be magukat az eredeti pozíciójukban, és igyekezzenek türelmesen kivárni, amíg a Fidesz meggyengül, az MSZP megsemmisül, és a Jobbikról kiderül, hogy vajon megszelídíti-e őket kellőképpen az országos politika élvonalába kerülés – nevezhetjük ezt a schifferi stratégiának. Vagy fogadják el, hogy nincs idő várni és kompromisszumos megoldásként egy antiorbánista ellenzéki egység megteremtésére és annak saját képükre formálására összpontosítsák figyelmüket. Utóbbi stratégia az, amiből végül, Bajnai Gordon 2012-es színrelépésekor a LMP szétszakítása és a Párbeszéd megalapítása következett.

Sokáig azonban egyáltalán nem volt világos, hogy melyik stratégia sikeresebb. A schifferi  hosszú éveken át egyben és (mindmáig) a parlamentben tartotta az LMP maradékát, vagyis a szavazóknak mindig volt egy viszonylag elég nagy csoportja, amelynek jobban megfelelt ez a különutasság, mint az antiorbánista egység. ”