„Innen nézve az első fontos tanulság a Párbeszéddel kapcsolatban, hogy eredetileg nem arra a szerepre készültek létrehozói, amiben végül viszonylag sikeressé vált ez a párt. 2009-ben az LMP-t még egy egészen másik politikai helyzetben, egészen másfajta politikai kihívásokra választ keresve, egészen másfajta jövő reményében hozták létre alapítói, akik között a későbbi Párbeszéd tagjai szép számmal fordultak elő. Még létezett a kétblokk-rendszer (az MSZP és a Fidesz közötti kartell), s az ökopolitika felé utat kereső politikusok nagyrészt a civil szférából, az akadémiai világból és kisebb részben más pártokból érkeztek, túlnyomóan egy új (1970 után születettekből álló) generáció tagjai voltak, és a fennálló társadalmi-politikai keretek felforgatására törekedtek (ahogy ezt az általuk választott pártnév: Lehet Más a Politika is sugallta), kétfelé is irányuló, de elég erőteljesen a létező és regnáló baloldalra célzott kritikát megfogalmazva.
Ha az MSZP és az SZDSZ nem omlik össze olyan dicstelenül, ha a Fidesz nem kap korlátlan politikai felhatalmazást 2010-ben, és nem él vele vissza olyan gátlástalanul 2010 után, s ha a Jobbik nem nyer még nagyobbat, mint az LMP szintén új belépőként a magyar nagypolitikába, akkor az LMP története egészen másról is szólhatott volna. De a kétblokk-rendszer összeomlott, létrejött a NER és vele egy újfajta politikai szerkezet, amelyet a rezsim hívei és ellenfelei (utóbbiak nem mindig értve, miről is beszélnek) centrális erőtérnek hívtak. Ilyen körülmények között pedig az LMP eredeti célja értelmetlenné vált, s csak az volt a kérdés, hogy milyen új célt találjanak maguknak.