Nem ő volt a legrosszabb – Jacques Chirac (1932-2019)

„No, és természetesen az iraki háború ellenzése 2003-ban, Chirac legnagyobb világpolitikai cselekedete. Ekkor Chirac emlékezetes módon tette helyre többek között Medgyessy Pétert… Igen, a régi szép szociálliberális idők, amikor a francia jobboldali elnök balosabb volt, mint a magyar szocialista miniszterelnök.

És tényleg: lényegében 2002, a híres Le Pennel vívott második forduló óta, tulajdonképpen tényleg mindig ő volt a kisebbik rossz.

Már önmagában ez is sokatmondó.

Végül is tényleg volt valami ilyesmi Chirac politikájában: semmi olyasmit sem tenni, ami visszafordíthatatlan lenne. Ideértve a piacosítási reformokat éppúgy, mint a idegengyűlölő, represszív fellépést a »bevándorlókkal« szemben (akiknek egy jó része nem »első generációs bevándorló«, azaz nem vándorolt be sehonnan sehova).

Kétségtelen nagy és elkötelezett harcot vívott a szélsőjobboldallal: elvből, de persze politikai érdekből is. Ez a harc egyrészt jelentette minden (akár helyi, taktikai) szövetség elutasítását a szélsőjobbal, de jelentette bizonyos témáinak átvételét is.

Legendássá vált Chirac egy beszéde, amelyben egy népes és poligám bevándorló család okozta »zajról és szagról« beszélt (erről még híres rock-szám is van), vagy éppen a 2002-es kampánya, amely alig félreérthetően húzott párhuzamot a bevándorlás, a munkanélküliség és a közbiztonság romlása között – pontosan úgy, mint Le Pen.

Az sem elfelejthető, hogy olyan piromán gazemberek voltak a belügyminiszterei, mint Charles Pasqua vagy Nicolas Sarkozy. Meg a papírok nélküli bevándorlók elleni rendőrségi fellépés sem. És az új-kaledóniai mészárlás. A polinéziai atomrobbantások. Az egész bűzlő Françafrique-politika folytatása, azaz a legobskúrusabb, legvéreskezűbb diktátorok támogatása a francia cégek gazdasági érdekei védelmében.

És persze a lángoló külvárosok 2005-ben. Vagy az első munkavállalási szerződés (CPE) ellen tiltakozó diákok – ebben a harcban született meg egyébként a mai ultrabaloldal.

Nem véletlen azért, hogy ha egy baloldali franciával beszélünk, még elhunyta alkalmával sem gyűlölettel, de azért félreérthetetlenül jegyzi meg: Chirac, quoi. Na azért ez Chirac, hé. (még Chirac-ellenes punk is van az Anarchy in the UK mintájára).

De a gyász napjaiban végül is miért ne lehetnénk nagyvonalúak: Chirac nem a legrosszabb volt, sőt, alighanem a szíve mélyén tényleg jobban szerette és értette Franciaországot, mint az utána következők.

A jóisten nyugosztalja hát Jacques Chirac-ot, azóta csak rosszabbak voltak nála. És félő, hogy még rosszabbak jönnek.”