Ezerkilencszázötvenha… izé, -hét

„– Na, lássuk fiam, milyen ünnepi beszédet írt nekem! Hmm… »a szabadságért harcoltak«… ez a »szabadság«, ez olyan, mint valami komcsiliberális újság címe. Mellébeszélés. Konkrétumok kellenek, nem ködös ideák. Írjuk azt, »Brüsszel ellen harcoltak«.

– De miniszterelnök úr, nem Brüsszel ellen harcoltak. Moszkva ellen, ha már így városnevesítünk, de még inkább Moszkva itteni tányérnyalói ellen…

– Igen? Nos, akkor ezt a harcolósdit kihagyjuk! És ez mi?! »Talpra állt a nemzet«? Hát mégis, mire állt volna? Erről mindenkinek a Rasi lába fog az eszébe jutni. Kihúzva! Meg »szárnyaló lelkesedés«… jó, hogy nem helikopteren szárnyal, mint a Rogán Tóni! És itt a legrosszabb: »forradalom«. Maga valami anarchista, fiacskám? Barikádok, mi? Meg meggyalázott, kilyuggatott állami jelképek?! Svájcisapkás terroristák Molotov-koktélokkal? Kinek is a rokona maga? Jó, hogy nem rögtön »demokrácia«!

– Az a következő oldalon van…

– El vagyok képedve! Egység, fiam, új egység! Nemzeti együttműködés! Illiberális munkaállam! Régiesen új kereszténydemokrácia! Ezek a hívószavak. Épül, szépül, erősödik, virágzik, támadják, de megvéd. Ebből hozzon össze valamit!

– Ööö… értem. »1956-ban a Párt és a Nemzet új egységbe forrt össze; az épülő, szépülő, virágzó illiberális munkatáborállam keresztesdemokrata-hadjáratba zúdult a lelkileg hajléktalan Brüsszel aljas támadásai ellen…« Így jó?

– Így egész jó. És tegye személyesebbé! Kezdődhetne úgy, hogy »Mi, magyarok, különleges anyagból vagyok gyúrva«. Ezt az ötvenhatos marhaságot meg, úgy ahogy van, kihagyhatja! Rebellió, lázongás, rendetlenkedés… Rég volt, tán igaz se volt. Kerítsen nekem valami pofás kis Marosán-beszédet 1957-ből, és a »kommunistát« írja át benne »nemzetire«! Majd azt felolvasom szépen este, a Zeneakadémián. Ott úgyis csupa szintén zenész lesz jelen.”