Mi fán terem az értékkritika?

„Bár az értékkritikai iskola szerint a gyakorlat és az elmélet különálló szférák, amelyeknek ilyenként kell elismerniük egymást, az értékkritikából következik egy lehetséges kiút: a munka eltörlése. Az értéktöbblet-termelés elavulásának és az érték összeomlásának – mint azt megmutattuk – az az oka, hogy a termelés anyagi oldalán egyre kevesebb emberi munkaidő-kifejtés szükséges. Mivel az eleven emberi munka fölösleges kiadásnak bizonyul, a versenyképesség miatt kiiktatódnak a termelési folyamatból – csakhogy ezzel maga az érték, mint kategória üresedik ki, és végképp képtelen lesz a társadalmi valóság közvetítésére.

Ezen a ponton szükséges a társadalmat újragondolni, feltéve, hogy nem tartjuk kívánatosnak a barbárságba zuhanását. Az értékkritikai iskola nem véletlenül magát a munkafétist veszi kereszttűz alá. Ugyanis a munka a fő közös elem az egymással ellentétes politikai irányzatokban – abban, hogy dolgozni kell, mindenki egyetért. Csakhogy ez egyáltalán nincs így. A technológiai fejlődés egy valamennyire értelmes társadalomban a munka fokozatos visszaszorulását eredményezné (ez volt az újkor egyik nagy álma), de mivel a kapitalista társadalmakban nem emberi szükségletek kielégítése végett termelünk, hanem az értéktöbblet elérése végett – a munka nem tud elfogyni. Ha pedig történetesen (épp) fogyni kezd, úgy fogyatkozik azok száma is, akik elfogadható életet élhetnek.

A munka eltörlése ezért szükséges mozzanata bármilyen elgondolásnak (hogy forradalomról ne is beszéljünk), amely a kapitalizmuson túl akar lépni. Ugyanakkor az értékkritika visszautasítja azokat a gyors megoldásokat, mint az egyetemes alapjövedelem – amely valószínűleg a szociális állam további leépítését szolgálná –, de az olyan baloldali programokat is, mint a társadalom demokratizálása vagy a javak egyenlőbb elosztása.”