Gyűlöld is

„Mind a mai napig nem tudni pontosan, hogy az ötvenes évek rettegett és gyűlölt Államvédelmi Hatóságának jelszavát, amely szerint »Ne csak őrizd, gyűlöld is!«, a pártvezér Rákosi Mátyás vagy a belügyminiszter Farkas Mihály találta-e ki. Bármelyikük volt is, ennél találóbban nem fogalmazhatta volna meg a munkatáborokban és a börtönökben sínylődő politikai foglyok őrzőinek munkaköri leírását. Az őrökkel szemben ugyanis nemcsak az volt az elvárás, hogy gondosan vigyázzák a rájuk bízott, egyébként ártatlan embereket, hanem az is, hogy »önszorgalomból«, szadista ösztöneiket kiélve, válogatott kegyetlenkedésekkel gyötörjék is a rabokat.

A kínzások skálája igen széles volt, az éheztetéstől és megalázástól a verésen keresztül a körömletépésig terjedt. Nem kevesen voltak, akik belehaltak vagy egész életükre rokkantak maradtak az ÁVH fogolytáboraiban vagy börtöneiben elszenvedett bántalmazások következtében. A gyógyíthatatlan lelki traumákról nem beszélve. Arról, hogy az őrökben szikrázó gyűlölet ne aludjon ki, elöljáróik gondoskodtak. Hol a rabokkal kapcsolatos uszító hazugságokkal, hol fenyegetéssel, hol a kíméletlenség dicséretével érték el, hogy ébren tartsák a gyilkos indulatokat az őrökben. Szociálpszichológiai kísérletek sora mutatja be, hogy hétköznapi emberek adott körülmények, például a tekintélynek való megfelelés vágya vagy a rájuk zúduló propaganda hatására hogyan válnak gonosszá.

A 20. század második felének egyik legfontosabb civilizációs vívmánya, hogy először az ENSZ Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, majd az Európai Unió Alapjogi chartája kimondta, hogy senkit nem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak alávetni. Ezek a Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezmények egyértelműen leszögezik, hogy még a tömeggyilkosokat is megilleti az emberhez méltó bánásmód, az, hogy tetteik felett ne a népharag, a személyes indulatok vagy az egyéni bosszúvágy, hanem az igazságszolgáltatás mondjon ítéletet.

Ennek ellenére az elmúlt időszakban egymás után marasztalják el nemzetközi szervezetek Magyarországot amiatt, hogy az ország határára érkező menekültekkel a hatóságok embertelenül bánnak, megalázzák és kínozzák őket. Pedig a menekültek ártatlan emberek, akiknek egyetlen »bűnük«, hogy el kellett hagyniuk hazájukat a pusztító háború, az éhínség, a tomboló embertelenség miatt. Nálunk azonban a hatóságok, a kormány utasításának megfelelően, úgy bánnak a menekülőkkel, ahogyan bűnözőkkel sem szabadna, jóllehet a menedékkérők 60 százaléka gyermek.”