Sztárallűrök

„»Büdös zsidóbérenc kurva anyádat?«

Megesik az ilyen.

Most ültünk ki egy Parlament melletti kávézó teraszára, eltekert mellettünk egy decens ötvenes férfi, és foghegyről ezt vetette oda önnek.

Nyugi.

Nálunk a lakótelepen a kurvaanyázás volt az egyetlen sértés, amit tilos büntetlenül hagyni. És aki kurvaanyázott, abban volt annyi gerinc, hogy nem menekült el. Ön meg mosolyog ezen a gyáva szar alakon.

Azért mosolygok, mert örülök.

Minek örül?

Hogy nemcsak DK-s trollok lincselnek virtuálisan, hanem festett hajú nyilasok is fenyegetnek a való világban.

Festett hajú?

Az volt neki. Azért figyelek. És levonom a tanulságot: ha mindkét oldal szélsőségesei beszólnak, tán nem járok rossz úton. Politikusként és volt politikusként kell tudni kezelni, ha rajonganak érted, ahogy azt is, ha baromságokat gondolva rólad, értelmetlenül gyűlölnek.

Nem volt mindig ilyen tudatos. Pár hónapja egy ELTE-s beszélgetésen azt mondta, 2010-ben, amikor az LMP bejutott az Országgyűlésbe, megrészegült a nyilvánosság erejétől, és szüksége lett volna egy coach-ra, aki figyelmezteti a veszélyekre.

Mi, az első LMP-frakció tagjai úgy akartunk politikusok lenni, hogy nem politikusként viselkedünk, továbbra is vonattal meg villamossal közlekedünk, és nem képzeljük, hogy csak mert bekerülünk a parlamentbe, különleges anyagból lennénk gyúrva. Naiv elképzelés volt. Nem a hatalom mérgező, hanem a nyilvánosság. Már az első televíziós valóság show-kban húsz éve föltűnt szerencsétleneket is tönkretette az ismertség. A politikusok is védtelenek, legalábbis, ha nem a táskahordás és az önkormányzati politizálás lépcsőit megjárva lépnek az országos politikába, hanem lényegében a semmiből. Egyik nap még a kutya sem ismer, másnap meg nézel le az óriásplakátról, veled van tele a híradó meg az újság, lépten-nyomon rád köszönnek, rosszabb esetben rád kurvaanyáznak. Jönnek szembe az emberek az utcán, te őket nem ismered, ők viszont gondolnak rólad valamit, s ez téged is alakít. Azért az komoly kérdés ám, hogyan kezeld, amikor lapogatnak a lakossági fórumon. Tudatában kell légy, hogy a barátságosság nem a te személyes nagyszerűségednek szól, hanem annak, amit beléd vetítenek. Ahhoz kell a külső segítség, hogy értsd a változást, s közben ne szedj magadra sztárallűröket.

Az is sztárallűr, hogy elnéző ezzel a bringás ápolttal.

Dehogy az. Nem haragszom rá. Egész egyszerűen kurvára nem érdekel, abban az értelemben, hogy nem veszem magamra. El kell tudnom választani a személyest attól, ami a közszereplőnek szól, s erre mondtam, nem állítom, hogy mindig sikerül. A gyűlölködés, a rasszizmus nyilván zavar: ez a társadalom mentális állapotáról árul el sok mindent.”