Tovább bonyolódik a „rejtélyes” szír repülőgép ügye
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
Nem értik, mi az a nemzettudat, nincs halvány sejtelmük sem, hogy mit jelent a honpolgári, hazafias összetartás.
„De az igazi kérdés mégis az: vajon mivel „érdemeltük ki”, mi magyarok, hogy az unió egészében szinte csak nekünk legyen erkölcsi értelemben hazaáruló ellenzékünk? Honnan, mitől ez a különlegesen pocsék állapot, amivel nap mint nap szembe kell néznünk, el kell viselnünk, el kell szenvednünk, miközben a nyugat- és közép-európai országoknak is van számtalan bajuk, különösen mostanában, de azért legalább egy nemzeti minimum és szolidaritás mégiscsak létezik a kormány és az ellenzék között nemzetközi politikai fellépéseik során. Sajátos, talán senkiéhez sem hasonlító kínkeserves állapotainknak két történelmi oka van – mindkettő a XX. század terméke.
Az egyik az, hogy a XX. század első évtizedeiben a létrejövő polgári társadalom talapzatán a liberalizmus, liberális polgárság és értelmiség elutasító volt a magyar nemzeti hagyományokkal és tradíciókkal szemben, mert azokat elavultnak, visszahúzónak és atavisztikusnak tartotta. Az erős nemzeti tudatot, a népi gondolatot kártékonynak tartotta, s a polgári létmódot éppen ezzel szemben fogalmazta meg. Ez a szemléletmód jellemezte a Jászi Oszkár-féle polgári radikalizmust, a Magyarországon tevékeny szerepet játszó szabadkőműves társaságok elsöprő többségét, ez határozta meg a Károlyi-kormányt, s ez jellemezte a húszas-harmincas években a népi-urbánus vitában az urbánus, tehát polgári-liberális szerzőket. Vagyis Magyarországon a XX. században egyfajta nemzetietlen, kozmopolita-globalista liberalizmus honosodott meg.
A történelmi hagyomány szívósnak bizonyult: a kommunizmus ugyan elnyomta ezt a fajta liberalizmust – miként többek között a népi és nemzeti irányzatokat is –, ám a Kádár-korszak vége felé az úgynevezett demokratikus ellenzék, majd az SZDSZ környékén ugyanez a kozmopolita, a nemzettudattal szemben álló liberalizmus erősödött meg és uralkodott el újra Magyarországon. A Szabad Demokraták Szövetsége kezdettől nemzetközi, globális hálózatokhoz kapcsolódott (lásd a Soros Györgyhöz fűződő, különösen érzékeny kötődésüket), s az onnan érkező irányvonalakat kívánta az országban érvényesíteni. Az SZDSZ 2010-ben kiesett ugyan a parlamentből és 2014-ben meg is szűnt, de a szellemisége itt maradt közöttünk, s a Momentum nevű képződményben reinkarnálódott.
A másik ok az, hogy a Marx és Lenin óta internacionalista, a világ nemzetközivé válásában hívő kommunistákat és szocialistákat az 1989–1990 közötti rendszerváltás nem söpörte el a demokrácia útjából. Amikor ma a magyar rendszerváltás harmincadik évfordulóját ünnepeljük, akkor nem hallgathatjuk el, s nem kenhetjük el a rendszerváltó elit felelősségét, amikor hagyták, hogy egyfajta politikai-ideológiai szemléletmód itt maradjon velünk, itt éljen továbbra is közöttünk és alakítsa a közéletet, s mint látjuk, a nemzetközi fellépéseinket is. A rendszer leváltása nem járt együtt a rendszert irányító személyek leváltásával, amiből egyszerű logikával következik, hogy a leváltott rendszer szemléletmódja újratermelődik, és útjába áll mindennek, ami nemzeti és demokratikus.
Vagyis: a magyar baloldal posztkommunista gyökérzetű, tehát nem nemzeti, hanem internacionalista baloldal. Következmény: Dobrev Klára, Ujhelyi István és hát persze mögöttük Ferenc testvér (hadd maradjak Fábry Sándor elnevezésénél…) nem értik, mi az a nemzettudat, arról sincs halvány sejtelmük sem, hogy mit jelent a honpolgári, hazafias összetartás, mit jelent az, hogy a nemzetközi fellépéseknél kutya kötelessége a liberális, a konzervatív vagy a szociáldemokrata politikusnak és pártnak egyaránt a honfitárssal szembeni minimális szolidaritás.”