„Vasárnapról hétfőre virradóra az egyesült ellenzék képviselői megpróbálták megszállni a Magyar Televíziót. A törvény értelmében minden országgyűlési képviselőnek igazolványa felmutatása után joga van belépni bármelyik közintézménybe, és ott tájékozódni, de nem zavarhatja az ott folyó munkát. Képzeljük el, ha ezek a véglények például egy kórház műtőjébe akartak volna erővel betörni, mert mondjuk mindenáron operálni akartak volna…
Nyomakodtak, földhöz dobálták magukat, mobiltelefonos felvételeken sápítoztak, átkozódtak és fenyegetőztek, megpróbáltak minél nagyobb káoszt kavarni, igyekeztek minél hevesebb és minél agresszívabb jeleneteket kierőltetni, mert szinte egészen bizonyos, hogy arra játszottak, ez a mobiltelefonokkal közvetített agresszivitás feloldja az őket követő tömeg gátlásait, és az utcákon is végre elszabadul a pokol.
Már csak pár napjuk maradt karácsonyig, amikor a legőrültebb tüntetők is hazamennek halászlét, mákos gubát és bejglit enni. A két ünnep között a magyar társadalom aligha vevő az utcai zavargásokra, így hát január második felére lehet esedékes az utcai cirkusz felújítása valamilyen álszent ürüggyel…
Az egészben pedig a figyelem elterelése a legfájdalmasabb. Ugyanis a munkajogi törvény megváltoztatása fontos stratégiai döntés volt, mert vagy megtanul a mai generáció keményen és hatékonyan dolgozni, és így felzárkózni a nyugat-európai színvonalhoz hozzáállásban és jövedelemben is, vagy örökre lemaradunk. Magyarország gyorsulva emelkedik, de ezt nem adják ingyen. Ezért dolgozni kell. Sokat és jól, hogy egyre jobban lehessen keresni. Ami ma nálunk történik, az a második világháború utáni német talpra álláshoz hasonlítható. Ha mi is végigcsináljuk, mi is csodát teszünk.”