Magyarország 1956 – a szocialista forradalom

„Emlékszem beszélgetésünkre 1992-ben Rácz Sándorral, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökével, az ellenállás egyik vezetőjével. Addigra egy mélyen reakciós közéleti személyiséggé, bátor és őszinte magyar patriótává vált. Megkérdeztem tőle, hogy a jelenlegi szerepét összeegyeztethetőnek tartja-e múltjával. Nevetve felelte, hogy »Nem, 1956-ban kommunista voltam; csak a börtönben váltam katolikussá és nacionalistává.« 23 éves volt a forradalom idején, elkötelezett szélsőbaloldali figura, aki ravasz és okos tárgyalóként hónapokig tudta késleltetni az állami erőszak elszabadulását. A magyar proletariátus hosszú ideig tartotta életben a társadalmi tulajdon és szabad szocializmus eszméjét, a világ legerősebb katonai hatalmával, illetve a »liberális« Nyugat közömbösségével és cinkosságával szemben.

És ezt nevezik antikommunista forradalomnak, a tekintélyelvű múlt visszakövetelésének, nacionalista felkelésnek, sőt a szélsőjobboldali történész, David Irving nyomán zsidóellenes lázadásnak, holott számos felakasztott forradalmár zsidó kommunista volt.

Az általános sztrájk leverését követően a Kádár-rendszer csak a balosokat végezte ki – a nép ügyéhez csatlakozó konzervatívok már 1957-ben irodalmi díjakat és érmeket nyertek, miközben a kivégzőosztagok még Magyarország lecsendesítésével voltak elfoglalva. Pontosan tudták, hogy ki az igazi ellenség. Olyan emberek voltak, mint Ön, kedves olvasó.”