Menetelők Berlinben

„A bajról tehát Franciaországban sem lehet beszélni. Így aztán nincs semmi meglepő abban, ha néhány gyanútlan honfitársunk a nyáron Franciaországban kalandozván egy marseille-i tengerparti szállodában szállt meg, és a kedélyes esti borozás után úgy döntöttek, hogy kisétálnak a meleg nyári éjszakába, megnézni a híres kikötő fényeit. Amikor felszedelőzködtek, megszólította őket a szálló egyébként arab tulajdonosa, majd megismervén szándékaikat, kézzel-lábbal bizonygatta, hogy ha jót akarnak, sötétedés után ki sem teszik lábukat a szállodából, és főként nem a kikötőbe. Merthogy élve nem jutnak onnan vissza. A gazdagító sokszínűség francia változata szerencsére megrémisztette annyira honfitársainkat, hogy lemondtak a francia valóság ilyeténképp való megismeréséről, így élve hazatértek.

Közeledvén a magyar történelem talán legvégzetesebb pillanatához, a száz éve október 28-án kitört őszirózsás forradalomhoz, amely egyenes úton vezetett el bennünket a trianoni tragédiához, kesernyés elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a »sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően« nemhogy gazdagította, hanem a pokolba taszította a századelő Magyarországát, de amint világosan látható, errefelé tart ma Franciaország és némi késéssel mások mellett Németország is.

Mert a történelem logikája előbb-utóbb kérlelhetetlenül érvényesül, és ahol a sokszínűség mennyisége minőségbe csap át, ott bekövetkezik a robbanás – mint az atombombánál. Félelmetes párhuzamot kínál a századelő magyar elitjének vaksága és a tényekkel szembeni gyávasága a mai nyugati politikusok vakságával és gyávaságával. Szinte percekre pontosan meg lehetne jósolni, hogy mikor következik be a francia Trianon – ha nem titkolnák el a demográfiai adatokat. De ettől még bekövetkezik.”