Meghalt az ellenzék, éljen az ellenzék! (De mi lesz az LMP-vel?)

„Miközben az LMP-beliek kisbaltával verik szét az egyetlen ellenzéki pártot, amiről egy évvel ezelőtt még komoly elemzők is elhitték, hogy van jövője, Ungár Péter arról elmélkedik, hogy minek is kellene történnie úgy általában az ellenzék térfelén. Alaposan leteremti azokat, akik nem képesek egyébre, mint tiltakozni az ellen, amit a hatalom művel éppen. Továbbá véget vetne a bukott ellenzék önostorozásának.

A biztonság kedvéért azért ő is beletörli a lábát a döglött balliberális oroszlán bundájába, de ő nem balról, mint a duruzsoló osztálynak titulált értelmiség teszi, hanem jobbról, ami egészen más. Várom ezek után, hogy majd megmondja a tutit, de semmit se mond, amit más hasábokon már százszor le ne írtak/írtunk volna. Hogy az ellenzéknek saját, eredeti témákkal kell a közfigyelmet magára irányítania, naná. (Írásának közel a felét azonban ő is a migránstémának szenteli.) Végül bölcs önmérsékletet tanácsol, ami helyes, a klasszikus erények mindig jól jönnek: javasolnám még a bátorságot, a bölcsességet és az igazságosságot is. Azonban a nagy hangon követelt új ellenzék programjának ez talán kevés lesz.

Megpróbálom tehát valami másra terelni a szót, vagyis kísérletet teszek a közbeszéd, első lépésben legalább az LMP-közeli közbeszéd azonnali újratematizálására.

Mi a baj az ellenzékkel?

Az, hogy nincs. Nincs olyan csapat, amelyről elhihetném, hogy a rendszerváltozás balról is, jobbról is lejáratott rendszerének, vagyis a durva állami újraelosztással fenntartott vadkapitalizmusnak alternatívája lehetne. Véres marakodás, az volt mostanáig – nyílt színen és a színfalak mögött, az új politikai osztályon belül – a közhatalom eszközeiért, melyeket eddig minden kormányzó párt a nemzeti vagyon elmagántulajdonosítására, klientúrája kiépítésére használt. Ezt a vetélkedést Orbán végérvényesen megnyerte, ezáltal, mellesleg tisztult a kép.”