Hont András és az erőszak

„Hont András abban reménykedik, hogy egyszer beköszönt az a paradicsomi állapot, amikor az általa felhergelt prolik – valószínűleg felfegyverkezve – betörnek az Origó és az összes többi jobboldali orgánum szerkesztőségébe, és csoportos nemi erőszakot követnek el az ott dolgozókon.

Mondom: mindenkin.
Édesanyákon, nőkön.
Mindenkin.
Egy ilyen világot tart ideálisnak a végtelenül békés és elfogadó, liberális Hont András.
Aki szerint ez egy látszatdemokrácia. Aki szerint ez egy diktatúra.
Aki szerint mi, a jobboldali propagandisták a hatalom védelméből írjuk a gyűlöletkeltő uszítást.

És akit pont ez a demokratikusan, kétharmaddal megválasztott hatalom véd meg attól, hogy valaki jól pofán… izé, csapja egy madárcsicsergős, napsütötte reggelen, amiért gyűlöletkeltő uszításra használja a szerinte egyre szűkülő nyilvánosságot.

Hont András ugyan nem tudja, de hatalmas szerencséje van, hogy nem egy olyan országban él, amit zavart agya hallucinál. Ha ugyanis egy olyan világban élne, amit delirál – és amit az olvasóinak hazudik –, akkor ezért a kijelentéséért már réges-régen egy homályos és bűzös szobában tépkednék le a körmeit a hatalom pribékjei.

Végül kötelességemnek érzem kedves olvasóimat megkérni, hogy amennyiben meglátják valahol ezt a szerencsétlen, beteg embert, semmiképpen ne nyúljanak azokhoz az eszközökhöz, amiket ő javasol liberális olvasóinak. Épp elég neki azt elviselni, hogy ő Hont András.

Higgyék el, nem kell Hontnak nagyobb büntetés, mint hogy ő Hont András.”