Európa ún. kereszténysége sosem volt úgy igaz

„Európát nem egy tételes vallás, hanem egyszerre lényegibb és átfogóbb törekvések tették naggyá: az individualizmus, az (Isten előtti, szellemi, végül politikai) szabadság és az erényesség (vagy ennek kompendiuma mint normarendszer, mindenesetre), magyarul a szabadság és az antik-germán-keresztény erkölcs, amelyet még tovább tömöríthetünk ezzé: a személyes kiválóságra való törekvés és a könyörület, azaz egy sajátos, termékeny bonyolultság, amellyel mindig le akartak számolni a monologikus ideológiák. A kiválóságnak és a könyörületnek a már jelzett karói voltak, nem lehetett az ellenkezőjét elhitetni róluk. Nem ismerek senkit, aki a NER-milíciából megfelelne nekik.

A nemzet meg a tárgyiasított, politikai ideológiává rontott kereszténység – a »keresztény« államrezon és pozitivista kód – önmagukban (az így értett Európa nélkül, de legtöbbször ellenében) inkább a romlás hordozói voltak. Ennek megfelelően gondolkodásra adhat okot, hogy Európa XX. századi leáldozásában a tömegpolitikának van a legnagyobb szerepe: a nacionalizmusnak, a demokráciának és a (hatalmi célú) álkereszténységnek. Nehéz is egyszerre a fent jelzett minőség és a tömeg/a nép mint kollektívum barátjának lenni.”