Rákos daganatok

„Amint arra számítani lehetett, késlekedés nélkül megindult a miniszterjelöltek lejáratása az ellenzéki sajtóban, mihelyst ismertté váltak a nevek.

A megdöbbentő csupán az, hogy ki lett a leghevesebb, legdurvább támadás céltáblája: a humántárca élére kiszemelt Kásler Miklós professzor. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója – vezetése alatt az intézmény az egyetlen, legmagasabb európai szintre akkreditált onkológiai centrum lett Kelet-Közép-Európában –, egyébként tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, számtalan szakkönyv és publikáció szerzője, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktora, a világ legrégebbi orvosegyesülete, a Glasgow-i Orvosi és Sebészi Királyi Kollégium, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, kitüntetései közül csak a legjelentősebbek: Batthyány-Strattmann László-díj, A Magyar Érdemrend középkeresztje, Széchenyi-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal.

S hogy miért ugrott a derék professzor torkának a balliberális falka? Miért született róla egyetlen hét alatt több tucatnyi gúnyos cikk, az írások alatt több ezer gyűlölettől fröcsögő komment, s hogyan jutott el a magát megfellebbezhetetlen ítésznek és persze többségnek tartó Orbán-fóbiás banda – az általuk kavart botrányra hivatkozva – oda, hogy Kásler Miklós alkalmatlan az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetésére? A professzor alkalmatlanságát szerintük elsősorban azok a gondolatok mutatják, amelyeket Kásler a 777 blog rendezvényén fejtett ki, amikor is Csókay András agysebésszel arról beszéltek, miként szolgálják egyszerre Istent és a tudományt, pontosabban Istent a tudományon keresztül. A másfél órás eszmecseréből intelligens, művelt és szellemes embert ismerhetünk meg, akinek azonban van egy, a balliberális oldal számára megbocsáthatatlan bűne: mély, egész lényét átitató, világszemléletét meghatározó hite. Az összefüggéseiből kiragadott és pellengérre tett mondatok – mint például, hogy „a halálos betegségeknek jó hetven-nyolcvan százalékát a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni” – alkalmasak voltak arra, hogy „babonás, rigolyás, tudatlan, zakkant analfabétának” állítsák be őt, mint Tamás Gáspár Miklós, aki egyszerűen „marhaságnak” minősítette a tudós orvos kijelentéseit.

Mit számít, hogy amikor Kásler arról beszél, igyekezett úgy élni az életét, hogy megértse a Biblia üzenetét, és szerinte a Tízparancsolat »a legtökéletesebb népegészségügyi gyűjtemény«, akkor hiszünk-e neki. Ha értelmezzük a szavait, és továbbgondoljuk, akár még igaznak is találhatjuk az állítását. De a lényeg nem ez. Kásler professzor sosem kézrátétellel gyógyított. Az egészségügyet, az oktatást, a kulturális és szociális területet is felügyelő miniszterként sem tömjénfüsttel tartaná távol a problémáka.”