Amennyire különbözőnek tűnnek, annyira mégis van közvetlen kapcsolat eme forradalmi idők és napjaink felbőszült, Weinstein utáni korszaka között. Ami a munkahelyi erőszak elleni tiltakozásként indult, messzemutató ellenforradalommá változott – lázadássá azok ellen a veszélyes ellentmondások ellen, amelyeket a szexuális forradalom hívott életre az őrült hatvanas években. (…)
A szexuális forradalom magáévá tette a női szexuális vágy értékét, az autonómiát és a beleegyezés szükségességét; ezek valódi morális eredmények és hál ’Istennek a modern élet magától értetődő részei. De a szexuális forradalomnak köszönhetjük a legsúlyosabb problémáinkat is: az egyszülős családok egyre növekvő számát, az apa nélkül felnövő gyermekek seregeit, azaz egyenlőtlenség, szegénység betegségeit, valamint a kilátások csökkenését, végül a munkahelyről és a családból hiányzó férfiak sokaságát.
A #MeToo ellenforradalma most a szexuális dereguláció újabb váratlan következményeire irányítja rá a figyelmet. A befolyásos férfiak minden társadalomban kihasználják lehetőségeiket arra, hogy szexuális partnereket szerezzenek maguknak – minél szebb és fiatalabb, annál jobb. Az a radikálisan laissez-faire hozzáállás a szexualitáshoz, amelyet az amerikaiak öt évtizeddel azelőtt a magukévá tettek, ugyan nem jelentett automatikus beleegyezést a szexuális ragadozók tevekenységébe, de ahhoz hozzásegítette őket, hogy ne tekintsék saját magukat szörnyeknek. A mérsékeltebb bűnösök – a titkos csókok lopói, a tapizók, az exhibicionisták – úgyszintén azt gondolhatták, hogy hát ki ne akarna lefeküdni egy szép kis fiatal cicával, és hát a nők is épp annyira vágynak a szexre, mint a pasik, nem? Charlie Rose televíziós személyiség azt mondta, úgy érezte, hogy »osztják az érzéseit«, amikor meztelenül úszkált egy nyílt fürdőszobában, miközben női munkatársai a szobában voltak. Annak figyelmen kívül hagyása, hogy a férfiak kevésbé válogatósak a nőknél, nem lehet mentség az ilyen illúziókra, de lehetővé tudja tenni őket.”