A republikánusok nem fogják beengedni a női mosdóba az új demokrata transz képviselőt
Nancy Mace képviselő már be is nyújtott egy javaslatot, hogy kizárja a biológiai férfiakat a női mosdóból.
Vajon beleegyeztek-e a Rolling Stone női munkatársai mindabba, ami a magazinnál folyt, és amit ma illegális munkahelyi zaklatásnak számítana? Úgy tűnik, hogy igen.
„Tavaly év vége felé, amikor a #MeToo botrányok futottak a hírtévék alján, épp a Sticky Fingerst, Joe Hagan nagyszerű, a Rolling Stone-alapító Jann Wenner életéről szóló biográfiáját olvastam. Hagan azt írja a magazin hatvanas évekbeli korai időszakáról, hogy a szerkesztőségben mindenki – nők és férfiak egyaránt – szexelt mindenkivel, az asztal alatt vagy az asztalon, a főnöki díványon, szóval bárhol, ahol épp kedvük támadt. Hagan idéz egy szerzőt, aki szerint Wenner azt mondta neki, hogy »mindenkivel aludt már , aki dolgozott neki«. Wennerhez és a korai Rolling Stone stábjához képest Harvey Weinstein lúzer.
Vajon beleegyeztek-e a Rolling Stone női munkatársai mindabba, ami a magazinnál folyt, és amit ma illegális munkahelyi zaklatásnak számítana? Úgy tűnik, hogy igen. A cég mosdójában a női alkalmazottak graffiti-skálán osztályozták férfi kollégáik szexuális teljesítményét – nem pedig, mint ma az egyetemi campusokon, az erőszaktevőkét. Jane Wennerről, Jann feleségéről köztudott volt, hogy a jelentkezőket aszerint értékelte, hogy »bejött-e a jelentkezőnek«, és néhány esetben személyesen is tesztelte buzgalmukat. Egy fotós, Annie Leibovitz, aki a Rolling Stone-nál lett híres, rendszerint lefeküdt fotóalanyaival, és azt beszélték róla, hogy hármasban is csinálta Wennerékkel.
Amennyire különbözőnek tűnnek, annyira mégis van közvetlen kapcsolat eme forradalmi idők és napjaink felbőszült, Weinstein utáni korszaka között. Ami a munkahelyi erőszak elleni tiltakozásként indult, messzemutató ellenforradalommá változott – lázadássá azok ellen a veszélyes ellentmondások ellen, amelyeket a szexuális forradalom hívott életre az őrült hatvanas években. (…)
A szexuális forradalom magáévá tette a női szexuális vágy értékét, az autonómiát és a beleegyezés szükségességét; ezek valódi morális eredmények és hál ’Istennek a modern élet magától értetődő részei. De a szexuális forradalomnak köszönhetjük a legsúlyosabb problémáinkat is: az egyszülős családok egyre növekvő számát, az apa nélkül felnövő gyermekek seregeit, azaz egyenlőtlenség, szegénység betegségeit, valamint a kilátások csökkenését, végül a munkahelyről és a családból hiányzó férfiak sokaságát.
A #MeToo ellenforradalma most a szexuális dereguláció újabb váratlan következményeire irányítja rá a figyelmet. A befolyásos férfiak minden társadalomban kihasználják lehetőségeiket arra, hogy szexuális partnereket szerezzenek maguknak – minél szebb és fiatalabb, annál jobb. Az a radikálisan laissez-faire hozzáállás a szexualitáshoz, amelyet az amerikaiak öt évtizeddel azelőtt a magukévá tettek, ugyan nem jelentett automatikus beleegyezést a szexuális ragadozók tevekenységébe, de ahhoz hozzásegítette őket, hogy ne tekintsék saját magukat szörnyeknek. A mérsékeltebb bűnösök – a titkos csókok lopói, a tapizók, az exhibicionisták – úgyszintén azt gondolhatták, hogy hát ki ne akarna lefeküdni egy szép kis fiatal cicával, és hát a nők is épp annyira vágynak a szexre, mint a pasik, nem? Charlie Rose televíziós személyiség azt mondta, úgy érezte, hogy »osztják az érzéseit«, amikor meztelenül úszkált egy nyílt fürdőszobában, miközben női munkatársai a szobában voltak. Annak figyelmen kívül hagyása, hogy a férfiak kevésbé válogatósak a nőknél, nem lehet mentség az ilyen illúziókra, de lehetővé tudja tenni őket.”